FERENC PÁPA, A PÁSZTOR - FARKASOK PRÉDÁJA

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Perintfalvi Rita
2016.08.28.

Úgy tűnik mintha Ferenc, a pásztor egyre inkább farkasok prédájává válna. Ahogy közeledünk a bevándorlással kapcsolatos népszavazás időpontjához gomba módra szaporodnak el azok a megnyilatkozások, amelyek Ferenc pápát hol viszonylagos visszafogottsággal, hol pedig nemcsak egyházfői, de emberi méltóságában is megalázva támadják. Perintfalvi Rita, katolikus teológus értelmezi Ferenc Pápa forradalmi programját, és az ellene irányuló szokatlan támadásokat...

Ferenc forradalmi programjának három alappillére: irgalmasság, szolidaritás, szegénység

Amikor Ferenc pápa arról gondolkodik, hogy miként lehetne egyházát megreformálni ill. a világot emberibb és igazságosabb hellyé alakítani, akkor az irgalmasságban és a tettekben megmutatkozó szolidaritásban találja meg a választ. Mert bizony egyháza rászorul a reformokra. Ahogy pápasága kezdetén egyik bizalmas pap barátjának mondta: „Ha az én édesanyám és a te édesanyád ma feltámadnának, akkor azért könyörögnének az úrhoz, hogy küldje őket vissza a föld alá, hogy ne kelljen végignézniük azt, ahogy az egyház megsemmisül.”

Ferenc pápa szerint csak a szegény egyház értheti meg igazán a szolidaritás üzenetét. Így tehát a szegénység a másik kulcsfogalom, amely meghatározza gondolkodásmódját.

Ezt az érzékenységét még ifjúként egykori tanárától és gyóntatójától a jezsuita Juan C. Scannone-től veszi át, aki az argentin felszabadítás teológia és filozófia megalapítója. No persze itthon Ferenc pápa felszabadítás teológiai ihletettségét is divat megkérdőjelezni, hiszen a katolikus egyház feje még sem lehet egy marxista irányultságú teológiai iskola követője. Persze ez az utóbbi feltevés is felszínes és megalapozatlan.

Ferenc pápa egyházreformjának legfontosabb eleme tehát az, hogy egy olyan szegény egyházat akar, amely a szegényekért, a nélkülözőkért való fáradozást nem csupán mellékes karitatív feladatnak tekinti, hanem a szegényekben, az elesettekben és az üldözöttekben képes meglátni a szenvedő Isten arcát. „Jövevény voltam és befogadtatok” mondja Jézus azonosítva magát a világ összes menekültjével és arra tanít, hogy aki befogad egy jövevényt, az őt magát fogadja be (Máté evangéliuma 25,35).

A szegények pápája egy olyan egyházat akar, amely a doktrinális tanítás helyett a lelkipásztori érzékenységre fókuszál. A katolikus identitás és tradíció intellektuális védelmezése helyett, amely sokáig rafinált teológiai, filozófiai és kulturális köntösbe öltöztette az evangélium nagyon is egyszerű üzenetét, ő inkább odafordul az élet valódi szenvedőihez és folyton azon meditál, hogy vajon mit tehetne ő Bergoglio és egyháza azért, hogy enyhítse ennek a megtört világnak a gyötrelmeit.

„De hát ez mindig is így volt, ezt mindig is így csináltuk, a tan nem változhat”

Az irgalom vezeti Ferenc pápát akkor is, amikor pasztorális pápaként észreveszi saját hívei szenvedését, akik egy felgyorsult és megváltozott világban élve meg szexualitásukat ill. párkapcsolataikat, már vagy fél évszázada nem kapnak használható válaszokat egyházuktól a valós problémákra. Jóllehet a hívek érzik, hogy bizonyos kérdésekben muszáj lenne továbbfejlődnie az egyházi tanításnak, például a születésszabályozás vagy az elváltak ügye, de ezt a változást évtizedek óta késlelteti az a kényelmes és biztonságos teológiai attitűd, hogy „de hát ez mindig is így volt, ezt mindig is így csináltuk, a tan nem változhat”...

ITT OLVASHATÓ