444.HU
Szerző: Rényi Pál Dániel
2016.08.30.
...A Class FM-et korábban a Simicska-érdekkörbe sorolt Advenio Zrt. üzemeltette hosszú időn keresztül, de nemrég eladták azt Michael McNutt amerikai befektetőnek és köreinek. Azt már korábban sejteni lehetett, hogy a hatóság talál majd kifogást a Class eddigi működésében, és nem hosszabbítja meg Simicskáékkal az év végén lejáró frekvenciajogosultságukat, hanem új pályázatot ír ki.
A pályázati tervezet közzétételét követően minimum 20, maximum 30 nap múlva tart közmeghallgatást az NMHH, amire optimális esetben október elején kerül sor. Ezt követően 45 napon belül döntenek a tervezet véglegesítéséről, és ha ez gyorsan is megy, akkor is minimum 60 napot kell hagynia a hatóságnak arra, hogy befogadjon pályázatokat. A folyamat így jócskán belenyúlhat a téli hónapokba.
A Class FM-et jelenleg üzemeltető cégnek nincs lehetősége ideigelenes szerződést kötni, arra jog szerint csak helyi médiaszolgáltatók kaphatnak lehetőséget. Ez alapján arra lehet számítani, hogy november 19. után néhány hétig néma marad a 103,3-as országos frekvencia. (Világgazdaság)
ITT OLVASHATÓ
URH-FM rádióműsorszóró állomások Magyarországon (87,5 - 108,0 MHz)- Frekivadász
VálaszTörlésA Class FM adóhálózata - FrekivadászA Lánchíd Rádió adóhálózata - Frekivadász
A Magyar Katolikus Rádió adóhálózata - Frekivadász
A Mária Rádió lefedettsége - Mária Rádió honlapja
A Szent István Rádió vételkörzetei - Szent István Rádió honlapja
A Gong Rádió frekvenciái - Gong Rádió honlapja
A Klubrádió 12 vidéki frekvenciát veszített el 2010 óta, így már csak Budapesten fogható (a 92,9 MHz-en):
A korábbi Klubrádió frekvenciák és adók
Utolsó vidéki frekvenciáját is elvették a Klubrádiótól (2014-ben)