2016. augusztus 4., csütörtök

ELEGEM VAN AZ OLIMPIÁBÓL

ELEGEM VAN BLOG
Szerző: Elegem Van
2016.08.03.


...A magyar pályázás lehetősége az olimpia megrendezésére azt jelzi, hogy az ún. magyar elit beszáll a nemzetközi "100 méteres közpénzlopás" olimpiai számába. A felkészülési szintidők mindenesetre biztatóak. A vizes vb költségeinek egyik napról a másikra való megduplázódása, majd azóta talán megötszörözése – már a fene se tudja, hol járnak – azt mutatja, hogy van tehetségünk olimpiát rendezni. Mert a medencék bizonyára nem lettek ötször nagyobbak, és a trambulinok sem nőnek az égig, az offshore-költségek viszont tetszés szerint növelhetők. Dicséretesen ráéreztek hát országunk vezetői az igazi olimpiai eszmére, az egyszerű polgároknak azonban ez nem szokott tecceni.
 
És ha ez még nem lenne elég, ott vannak a megalomán, látványosnak szánt megnyitók, záróünnepségek. Ilyenkor véget nem érően eltáncolják az országuk történelmét, és valami homályos üzenetet fogalmaznak meg. Iszonyat. Aki ezt kitalálta, az vallatótiszt lehetett. Én inkább bevallanék mindent, csak ezt ne kelljen néznem. (Nem is fogom.)
 
Szóval, polgártársak, ha - adja Isten - magyar áll a dobogó legfelső fokán és leng a zászló, meg szól a Himnusz, lesz mire büszkének lennünk. Ekkor érezhetjük, hogy úgy tudtunk kokszolni, hogy azt nem vették észre. És boldog szívünket hazafias lelkesedés hathatja át azért, hogy hány korrupt sportvezető fogja a markát tartani a "Magyar Siker Kovácsaként" közpénz tízmilliókra.
 
Ezért én nem nézem ezt a most éppen Brazíliából közvetített kokszos, korrupt műsort, de akinek nincs elege ebből az olimpiának nevezett szemétből, maradjon fenn egész éccaka.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.