Szerző: DIÓSZEGIHORVÁTHNÓRA
2016.08.06.
...Az olimpia eszményi küzdelem a nemzetek közt, s mint ilyen, nem szól másról, mint arról, hogy ki győz le kit. Mint minden sport, erőfitogtatás, harc, megadott keretek közt (melyeket rendre felrúgnak a sportolók). Ha nyerünk egy érmet, megnyugszunk, hogy no lám, mégis csak van valami, amiben jobbak vagyunk öt kontinens kvalifikált játékosainál (a többesszám evidens, hisz a győzelem nem csupán egy sportolóé, de az egész nemzeté, ha viszont valaki elbukik, nyilván egyedül teszi azt). Az olimpia reprezentáció, felvonulás, díszszemléje egy-egy ország legkiválóbbjainak, ahol megmutatjuk, hogy mire vagyunk képesek, le tudjuk-e nyomni az ellenfeleinket. Mint minden sport, ez is csak erről szól: részvételről és győzelemről, aminek azonban súlyos ára van. Mert hát az olimpia hatalmas üzlet is (nem véletlen, hogy folyamatosan éri a megvesztegetés vádja a rendezés jogát elnyerő országokat), pénz, pénz, pénz, sportolónak, szponzornak, tévétársaságnak, beruházónak, kivitelezőnek, vattacukorárusnak, mindenkinek. Milliárdos biznisz lett a feddhetetlen játékból, csakhogy a mérleg másik oldalán ott vannak azok az emberek, akiknek ledózerolják az otthonát, hogy a helyére stadion épüljön. Ott vannak azok, akik a rohamtempóban végzett építkezések áldozatául esnek. Azok, akiket kizsákmányolnak, hogy mihamarabb felhúzzák a luxusépületeket (amelyek a játékok levonulása után magányosan rohadnak majd el). Azok, akiken átgázol az olimpia, akik névtelenül lesznek áldozatai a nagy olimpiai eszmének.
De miért lenne épp Rió a legborzasztóbb olimpia mind közül? München után, ahol a terror uralkodott? Berlin után, ahol Hitler lendítette a karját? Athén után, ahol szemtanúi lehettünk egy ország gazdasági összeomlásának? Peking után, ahol az elnyomás képei égtek az emlékezetünkbe? Szocsi után, ahol a korrupció új szintre emelkedett? London után, ahol végleg elveszítettük a sportolók tisztaságába vetett hitünket?
Igen, Brazíliában olyan olimpia lesz, ahol nagyon sok minden „összejött”, ahol a modern híradásnak köszönhetően már azt is napra pontosan tudjuk, hogy mikor kezdtek el penészedni a falak, és hogy hány szúnyog hordozza a Zika-vírust. De mégis: két hétig Riót fogjuk lesni. Szurkolunk majd a magyar sportolóknak, örülünk, ha nyernek, talán még az utcán is ünnepelünk, ahogy a foci EB alatt megtanultuk, milyen jó is együtt ünnepelni a sikereket. És ezen nyilván nem fog változtatni a tudat, hogy hányan haltak meg, amíg a riói sportkomplexumokat építették. Nem fog fájni a szívünk az ott elherdált milliárdokért. Mint ahogy csak egy kicsit rökönyödtünk meg akkor, amikor lelőtték az olimpiai láng mellől elslisszoló jaguárt, és csak a szemünket forgatjuk, amikor látjuk, hogy nincs zuhanyfüggöny az olimpiai faluban. Ám mindezt felül fogja majd írni a versenyek menetrendje, a vágy, hogy végre lássuk, ahogy legyőzzük más nemzetek kiválóságait. Mert tetszik, nem tetszik, erről szól az olimpia, évezredek óta. De azt azért ne felejtsük el: minden játéknak megvan a maga ára. És az nagyon tud fájni.
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.