Szerző: DIÓSZEGIHORVÁTHNÓRA
2016.08.18.
Ha 10 év múlva megkérdezi valaki, hogy mire emlékszünk a riói olimpiából, sokaknak jó eséllyel a zöld vizű műugrómedence fog beugrani. Peking, Szocsi és Rió után továbbra sincs megnyugtató válasz a kérdésre, lehet-e egyáltalán zöld az olimpia?
Bármennyire is meglepő, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) alig 20 éve foglalkozik kiemelten azzal, hogy a játékok környezettudatosak legyenek.
Egész jól kezdődött
Igaz, a barcelonai egyezmény már 1992-ben kimondta, hogy „az Olimpiai Mozgalom mindent megtesz annak érdekében, hogy a Föld békés, biztonságos és lakható legyen a mostani és a következő generációk számára”. Két évvel később pedig a norvégiai Lillehammer lett az első olyan házigazda, amely azzal büszkélkedhetett, hogy zöld olimpiát rendezett, de a NOB Környezetvédelem és Sport Bizottsága csak 1996-ban alakult meg, elnöke pedig nem más, mint Schmitt Pál lett.
Az úttörő Lillehammerben a kétmilliárd dolláros büdzséből 220 milliót költöttek környezetvédelemre. Ekkor még nem voltak ugyan lefektetve a „zöld olimpia” alapkritériumai, mindenesetre az tény, hogy Norvégia valamit nagyon jól csinált, ugyanis az egyik legjobban sikerült téli olimpiaként szokás emlegetni, ráadásul idén télen ők rendezhetik a téli ifjúsági olimpiát is.
A NOB tehát épp 20 éve módosította az Olimpiai Chartát, amelyben a sport és a kultúra mellett az Olimpiai Mozgalom harmadik alappillére a környezetvédelem lett.
Így az elmúlt két évtizedben valóban nem volt olyan olimpia, amelyet ne a „valaha volt legzöldebbként” kezdtek volna el reklámozni. De azért akadt néhány igazi mélyrepülés is.
Az Olimpiai Mozgalom elvileg nagyon komolyan veszi az ökológiai lábnyom, a biodiverzitás és újrahasznosítás fogalmait. Csakhogy papíron minden sokkal egyszerűbb, mint a valóságban:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.