BAYER ZSOLT ÉS A DREIFUS-ÜGY

MAGYAR NARANCS - LIBERÁLIS SZEMMEL - REPUBLIKON BLOG
Szerző: Mikecz Dániel
2016.08.26.

Az értelmiségi tiltakozás régi eszköz, az internet pedig új erőt képes adni neki.

Kilencven fölött jár azok száma, akik Bayer Zsolt állami kitüntetése miatt adják vissza érdemrendjüket. Miközben valódi társadalmi támogatottsága van a gesztusnak, nyilvánvaló okokból ezen a módon csak egy szűk kör, a korábban kitüntetettek képesek tiltakozni. Mivel lovagkeresztet közéleti személyiségek, tudósok, művészek, sportolók kapnak, a kitüntetés visszaadását egyfajta értelmiségi tiltakozási formának lehet tekinteni. A tiltakozásokra általában úgy szokás gondolni, mint ami köztereken, tömegben, valós időben történik. Az értelmiségi tiltakozás ezzel szemben az illető státuszán és a nyilvánossághoz való könnyebb, közvetlenebb hozzáférésén alapszik. Az értelmiségi aláírók a szélesebb közvélemény számára referenciacsoportként szolgálnak: az ő véleményük meghatározó, éppen a státuszuk miatt. Tipikus ilyen értelmiségi tiltakozási forma a nyílt levél, valamint a zárt körű – gyakran a nyílt levelet támogató – petíció.

Az értelmiségi tiltakozás megjelenése a Dreyfus-ügyhöz kapcsolódik. Alfred Dreyfus zsidó származású francia katonatisztet kémkedés miatt ítélték – hiányos bizonyítékok mellett – kényszermunkára. Később bizonyítékok kerültek elő arra nézve, hogy a katonai adatokat tartalmazó levelet nem Dreyfus, hanem egy másik katonatiszt, Ferdinand Walsin-Esterhazy írta és adta át a német katonai attasénak. A bizonyítékok ellenére a bíróság nem találta bűnösnek Walsin-Esterhazyt. A felmentés után írta meg Émile Zola az elhíresült Vádolom! (J’accuse!) című cikkét a L’Aurore napilapban, amelynek főszerkesztője mellesleg a későbbi miniszterelnök, Georges Clemenceau volt. Zola cikke tulajdonképpen nyílt levél volt a francia elnöknek címezve, amelyben a bírósági eljárás hiányosságait és bizonyítékok meghamisításának felelőseit nevezte meg. Zola cikke utáni napon jelent meg „Az értelmiségiek nyilatkozata”, amelyet a „dreyfusard” tudósok, művészek, közírók, egyetemi oktatók írtak alá. Az aláírók kifejezték tiltakozásukat a bírósági eljárás megsértése és az Esterhazy-ügy körüli bizonytalanságok ellen, továbbá az eljárás felülvizsgálatát követelték.

 

Zolát nyílt levele miatt elítélte a bíróság, ő maga pedig Angliába emigrált a büntetés elől. Tárgyalása után jelent meg cikkére és az értelmiségi aláírásokra a válasz a hadsereget és a katolikus egyházat támogató oldalról. Ahogyan azt Némedi Dénes írja, a konzervatív Ferdinand Brunetière elsősorban a mindent elöntő individualizmust kárhoztatta, amelynek következménye, hogy senki nem bízik a másikban, csak saját önös érdekeit nézi, ráadásul mindenki úgy gondolhatja, hogy jogában áll bármit megítélni anélkül, hogy véleményét bárki vitathatná. Brunetière felrótta továbbá a dreyfusard értelmiségieknek, hogy úgy hiszik, valamiféle magasabb rendű tudás birtokában vannak, ami feljogosítja őket, hogy kérdőre vonják a francia vezérkart. Ezt a felsőbbrendűséget, arisztokratikus magatartást különösen veszélyesnek gondolta, ahogy írja: „a demokráciában az arisztokrácia összes formája közül az értelmi arisztokrácia a legelfogadhatatlanabb, mert a legnehezebb igazolni” (ford. ND). Brunetière cikkére a szociológia atyjának tartott Émile Durkheim válaszolt „Az értelmiség szerepe és az individualizmus kultusza” címmel. Ebben az írásban Durkheim amellett érvelt, hogy éppen az individualizmus képes összetartó erő lenni a társadalomban, az ugyanis az egyetlen közös vallás lett az egyre inkább szekularizálódó társadalmakban...

 

ITT OLVASHATÓ