Szerző: Bruck András
2016.08.25.
Ő csak a tünet, s egyik hordozója mindannak a rossznak, amitől Magyarország ilyen szégyenletes hellyé vált. Mert a rendszerváltó generációk elmulasztották felállítani azokat a tilalomfákat, amelyek kijelölik a határt elfogadható és elfogadhatatlan között.
Nem ragozom, beszéljen inkább Arthur Koestler.
Okos ember volt, a zseni közelében. Az 1930-as évek Berlinjében újságíróként mindazt a saját szemével látta, amit mi magunk is átéltünk az elmúlt két évtizedben. Mi a magyar, ő a német baloldal széthúzását, önző, önpusztító belső harcait – s végül mindettől nem teljesen függetlenül a nácik hatalomra jutását.
Nekünk ugyan szerencsére ebből csak a Fidesz, na meg Orbán jutott, de ebben a mérgezett légkörben teljesedhetett ki az 5-ös számú is, meg a pártja is.
S hogy hogyan?
Koestlertől tudom, hogy minden politikai rendszer szűrők sorozata, amelyeken a hatalomra törő politikusnak át kell haladnia. A szűrők szövése azonban rendszerenként eltérő. Amerikában az átjutáshoz szerinte olyan népszerű tulajdonságra van szükség, ami megragadja a tömeg képzeletét. (lásd Trump). Latin-Amerikában az ékesszólás a nyerő, Angliában pedig „bizonyos mértékű becsületesség és megbízható középszerűség” a járható út a politikusi sikerhez.
Épp ezért, mondja Koestler, Sztálinnak például nem lett volna esélye Angliában, mert „belőle a nyugati értelemben vett nagyság minden ismérve hiányzott”. És felsorolja, mik ezek: elvek, ideálok, közszónoki erények, valóság ismerete, történelmi tudás, találékonyság, személyes feddhetetlenség. Ezzel szemben Sztálin „nem ismert ideálokat, aljasul bánt a szövetségeseivel, süket volt a nép szenvedéseire, és minden határon túl meghamisította a történelmet”.
Szerinte karaktere miatt Sztálin a brit Alsóházban legfeljebb egy „groteszk különc” maradt volna.
Vagyis kisodródott volna a politika perifériájára.
És nyilvánvalóan Orbánnal is ugyanez történt volna. De nem csak az akkori Angliában, hanem a legtöbb mai, nyugati országban is. Ő azonban Sztálin összes tulajdonságával, mínusz tömeggyilkosság, nálunk mégis a csúcsra juthatott.
A szűrők hibás szövése – ez lett a demokratikus Magyarország veszte.
És ez volt egyben Bayer szerencséje. Az ő hajlandóságával az aljasságra és ordenáréságra nemhogy egy kormánypárt ünnepelt publicistája nem lehetne akárcsak egy átlagos demokráciában, de már a szakmából is rég kiszorult volna.
Csakhogy Magyarország a kezdetektől átlag alatti demokrácia volt.
A balról és liberálisként indult újságíró története így válhatott Orbán és a Fidesz, hármójuké pedig az árulás és elzüllés történetévé. Ezért is válaszolhatott Bayer tagadólag arra a kérdésre, hogy visszaadná-e a kitüntetést, ha hivatalosan kérnék tőle: „Akik ebben reménykednek, Godot-ra várnak! Nem fog semmilyen megkeresés érkezni”.
Úgyhogy írni fog tovább, hasonló modorban, mert ő már rég nem olvasóknak ír, hanem a hibás szűrőkön átjutott haverjainak.
És köztük sajnos Orbán Viktornak.
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.