ÁTFORDULÁS

A NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L.Ritók Nóra
2016.08.14.

Vannak történetek, mikor az ember éveken keresztül elhisz valamit… aztán egyszer csak átfordul minden, és kiderül, az egész hazugság volt. Az ember ilyenkor legszívesebben jogorvoslatot keresne. Mégsem teheti. Mert a helyzet nem olyan egyszerű. Ilyenkor marad a tipródás, a düh, a „miért nem vettem észre hamarabb” keserves, szemrehányó érzése. És nem tudok mit tenni.

Évekkel ezelőtt kerültünk kapcsolatba a családdal az egyik faluban, ahol a négy árva nevelkedett. Így mondom, árva, mert az anyjuk meghalt, az apjuknak nem kellettek, felvállalta hát őket egy rokon család, a két fiút, a hallássérült kislányt és a halmozottan fogyatékos másikat. Amikor először elmentem hozzájuk és láttam azt is, nem valami fényes körülmények között élnek, egészen meghatódtam, mikor meghallgattam a hitvallásukat a gyerekek szeretetéről, arról, hogy nem engedhették meg, nem vitte őket rá a lélek, hogy állami gondozásba kerüljenek, az áldozatvállalásról, mert mekkora teher a beteg kislány is, és a többi is, de ők odateszik magukat, és felnevelik őket.

A két nagyfiú különösen jó képességű, ilyenkor az ember még inkább próbálja megakadályozni, hogy a közeg, ahol élnek gátja legyen az adottságaik kihasználásának. Nem volt egyszerű az analfabéta asszonnyal megértetni, mekkora lehetőség, ha elengedik velünk a fiúkat a nyolcadik után, hogy a képességeiknek megfelelő iskolába járhassanak. A legidősebbel sikerült kilépni innen, a fiatalabbal már sajnos nem. Az idősebb jól teljesít az ország egyik legjobb középiskolájában, sokak összefogásával járhat oda, a fiatalabb maradt a hátrányos helyzetűek számára elérhető közeli szakiskolában, bukdácsolva.

A családdal próbáltunk jó viszonyt ápolni, segítettük a gyerekeket, amivel tudtuk, éveken át, folyamatosan. Mikor a legnagyobb elkerült otthonról, a családi pótlékot ugyanúgy felvették rá, az árvaságit is, de nem adták neki, a pénz maradt itthon, ő meg távol, a kollégiumban, a támogatók segítségével. A kép akkor kezdett változni, mikor kértem, hogyha nincs itthon, és nem „fogyaszt” semmit, hiszen csak évente négyszer, a szünetekben jött haza 2-3 napra, akkor legalább havonta adjanak 10 ezer forintot neki, hiszen így nem tisztességes a dolog. Nagy hézagokkal, de ideadta a mama, mikor nem, akkor mindig megpedzettem, hogy szólok a gyámhivatalnak, ilyenkor mindig nagyon együttműködő lett...

ITT OLVASHATÓ