ÁRULÓK?

SZÉKELY SZABOLCS (TARSKI) BLOGJA
Szerző: Tarski
2016.08.10.


...Megmaradt még az árulás problémája. Ez kétségtelenül értelmezhető a választókra és a politikai pártokra, illetve egyes politikusokra is. Ha a választókat nézzük, akkor árulásról egyáltalán akkor beszélhetünk, ha az egyén a belsőleg kialakult és rögződött politikai filozófiájától eltérő politikai filozófiát megjelenítő pártra adja a voksát. Persze, ez sok okból történhet meg, ami csökkentheti ugyan az árulás etikai élét, de mindenképpen megalkuvást jelent önmaga által követett politikai filozófia tekintetében. Ilyen durva megalkuvás, ami már tényleg árulást jelent, akkor áll elő, ha egzisztenciális okok miatt adja fel a kialakított politikai filozófiáját. Ilyet pedig manapság sokat láthatunk, hiszen a munkahely megtartása, a család eltartása, a karrier lehetősége, stb. sok ember számára elég indok lehet arra, hogy feladja korábbi álláspontját. De az szerintem nem árulás, amikor azt tapasztalom, hogy a korábban általam támogatott párt nem követi azt a politikai programot, amiért én rászavaztam. Ekkor nem én, hanem az adott párt lesz az áruló. Az ilyen párt nem támogatása éppen az én etikai szilárdságomat bizonyítja, hiszen a belső meggyőződésem nem engedi meg azt, hogy ilyen árulást megbocsátson az adott pártnak. Ha viszont ezt a logikát elfogadjuk, akkor azt sem lehet állítani, hogy mindezzel éppen az ellenérdekelt pártokat támogatom, mint például a Fideszt, vagy a Jobbikot. A valóság az, hogy sem az egyik oldalt, sem a másikat nem támogatom, mert most nincs olyan párt, amelyiknek a politikai filozófiáját meggyőződéssel támogatni tudnám. A „most nincs” kifejezés azonban nem jelenti azt, hogy később ne lehetne olyan párt, amelyiket szívesen támogathatnék.

 

 
Most már tényleg csak egy problémára kell választ adni: miben áll a baloldal árulása, amit G. úr nem tekintett valósnak. A problémára a 2006 és 2010 közötti politizálás adja meg a választ. Ebben az időben közismerten az MSZP és az SZDSZ koalíció volt a hatalmon, amelyet a két párt közötti folytonos hatalmi harc tett elviselhetetlenné. Ez oly mértékűvé duzzadt, hogy az SZDSZ kiugrott a koalícióból, ami önmagában egy jókora árulás volt. Azért volt árulás, mert a liberális párt négy évre kötött koalíciós megállapodást az MSZP-vel, aminek felbontásához nem volt nyomós indoka. Csak menet közben a hatalmi harc alakult úgy, hogy jobbnak tartották a koalícióból való távozást, mint a bennmaradást. Egy további árulás volt az, amikor az akkori miniszterelnök lemondott a hivataláról, amivel egy hatalmas kormányválságot generált. Ilyen nem volt sem korábban 1990 után, sem azóta. Ez azért volt árulás, mert a kormányfő négy évre kapott mandátumot, amit még akkor is ki kell töltenie, ha fát vágnak a hátán. A jelzett árulások mellett sok tényező közrejátszott abban, hogy a baloldal végletesen legyengült és a Fidesz 2010-ben kétharmaddal tudott győzni. Ezt még akkor egy véletlen hibának tartottam, és nem gondoltam arra, hogy megismétlődhet. Csakhogy 2014. januárban az addigra megcsonkított baloldal egymás között ismét hatalmi, pontosabban pozíció harcba kezdett, és óvodás gyermekeként viaskodtak a semmiért, vagyis azokért a választási listás helyekért, amelyek megerősíthették azt a reményt, hogy a parlament tagjává válhatnak. Ez volt az a jel, ami azt a korábbi sejtésemet erősítette meg, miszerint itt is csak a hatalomért folyó harc a fontos, nem pedig a választók kiszolgálása. S ebben a tekintetben nem láttam semmi különbséget a Fidesz, valamint a baloldali és liberális pártok között. Innentől kezdve lettem én kezdetben csak belsőleg, a választás után pedig nyilvánosan is független politikai elemző. Ha ezt valaki árulásnak tekinti, akkor annak nincs fogalma annak jelentéstartalmával.

ITT OLVASHATÓ