ARCAINK

HUPPA BLOG
Szerző: Konok Péter
2016.08.15.

Valakik rothadó, cukorrépából kivájt halálfejeket aggattak a határon húzódó emberketrec rácsaira, hogy ezzel riasszák el a menekülteket.
Nemigen hiszem persze, hogy a dolog hatásos lehet: akik a valódi háborúból, a gránáttépte testek, repeszrágta arcok konkrét poklából jönnek, nemigen fognak megtorpanni a szittya vudu rusnya totemjeitől.
Nem tehetik.
Amúgy, nekem tulajdonképpen szinte tetszenek ezek a fejek. Még kreatívnak is nevezném az ötletet, hiszen én is szeretek november elején töklámpást faragni, és a töklámpás mindig akkor a leglátványosabb, akkor adja kis saját sűrű, töklámpási esszenciáját, mikor már magába horpad, megrogy, rémráncossá aszalódik. Persze a szégyenkerítésen fityegő fejek mögött nem az a kissé bárgyú halloweeni örömködés sompolyog, mikor az egész család azt lesi, hogy mikor vágom el a kezem a bicskával tökfaragás közben – de a szimbolikájuk hasonló. Az ismeretlentől, a külsőtől és idegentől való félelem megnyilvánulása ez is, az is; csak ez a mucsai mágia görcsös gyűlölködés, egyáltalán nem afféle ártalmatlan fricska.
Ez így nem játék. Halálkomoly.
Hiszen rémisztő koponyát fabrikálni tulajdonképpen jó mulatság. Nagy, ásító szemgödröket vájni, kavicsból, tökmagból vicsorgó fogakat sorakoztatni, és várni, hogy az elmúló idő a maga kénye szerint faragja tovább.
De vigyázni kell, nehogy ezekből a torz koponyákból végül önarckép legyen.

ITT OLVASHATÓ