AHOL TURULOK KÖRÖZNEK A VISKÓK FÖLÖTT ÉS A HANGSZÓRÓKBÓL MOZGALMI DALOK SZÓLNAK

KOLOZSVÁRI SZALONNA - DÜHÖNGŐ, ORDÍTOK BLOG
Szerző: Swan Edgar
2016.08.27.

Pedig nem is szoktam inni. Nem elvből, hanem mert nem bírom az alkoholt. Ettől függetlenül csak beb…hattam valahogy, mert Seholfalván ébredtem. Ez egy eldugott kis település a szittya pusztában. Arról lehet felismerni, hogy turulok köröznek a viskók fölött és a roggyant villanypóznákon lévő hangszórókból mozgalmi dalok szólnak. Éjjel, nappal, megállás nélkül.

A falu politikai berendezkedése: családi vállalkozás. A legfőbb hatalom a tanácselnök, az ő szava szentírás. Konkrétan. Annyira, hogy ha ne adj’ isten beszorul a disznóólba, vagy rájön a szapora, megáll az élet. Ameddig ki nem szorul, vagy el nem áll az anyagcseréje, senki semmit nem mer sem tenni, de még mondani sem. Mert mi van, ha rosszat mond? Botrány, természetesen.

A tanácselnök háza a legnagyobb a faluban. A szemétdomb tetején áll a kacsalábon forgó putri, hogy a főember állandóan szemmel tudja tartani az alattvalókat, nehogy azok valami csínyen törjék a fejüket. Magántulajdona a pórnépnek nincs, minden a falu vezetőinek jár. A szájuk is, de az állandóan. Az elnök felesége szép, tenyeres-talpas asszony. Határozott menyecske, éjt nappallá téve szorgoskodik. Az a hobbija, hogy minden talpalatnyi földet felvásárol a környéken. Néha annyira belejön a dologba, hogy még önmagától is megveszi a földet, szőlőt, miegymást. Amire kedve szottyan.

A második ember a faluban a kisbíró. Ő ordítva hozza a nép tudtára, mi szépet talált ki aznapra a tanácselnök. Azért kell ordítania, mert a mozgalmi dalokat harsogó hangszórókat túl kell üvöltenie valahogy. Szép szál ember, nagy bajusszal, péklapát-kezekkel. Amit a főnöke mond, az a törvény. Ha valaki kétségbe meri vonni a tanácselnök szavát, azt a kisbíró eltángálja a büdös gumicsizmájával, amit a retkes lábáról ránt le hirtelen haragjában.

Nagy tekintély még a faluban a tiszteletes úr. Ugyan nincs miért tisztelni, de ő ezt el is várja! Ő dönti el, mikor van mise, mikor nyit ki a bolt, ki kap zsíros kenyeret és ki nem. A szent életű ember nagyon utálja a szegényeket. Szerinte csak lustaságból szegény valaki, amúgy nem. Szíve szerint a szegény szülőktől még a gyerekeiket is elvenné, de végül mégsem veszi. Mi a fenét kezdene velük? Néha, főleg sátoros ünnepeken kiválaszt a falu szegény gyerekei közül néhányat és megvendégeli őket. Olyankor van az asztalon lazac, homár, osztriga. Nyomorult purdék csak lesnek, mert életükben nem láttak még ilyesmit. Leshetnek, mert mákos tészta nincs, hiába, hogy azt felismernék. A tisztelendő úr megadja a módját.

Van még a faluban egy tanító kisasszony. A csikó fogait ugyan régen elhullajtotta már, de kisasszonynak kell szólítani, mert ezt várja el. Okos is, szép is, ezért ő dönti el, mit tanuljanak a gyerkőcök az iskolában. Ezt úgy dönti el, hogy megkérdezi a tanácselnököt, mit is gondoljon ő az oktatásról. A tanácselnök megmondja, a kisasszony meg egyből rájön, hogy pontosan így akarta maga is. Másnak nincs köze semmihez. Se a szülőknek, se a gyerekeknek, se a realitásnak. Azoknak kuss van.

Fontos személyiség a faluban a téeszcsé vezetője. A tanácselnök és ő régi barátok, együtt szedték a libaszart még süldő kölyök korukban. A barátság máig megmaradt, időnként a tanácselnök meglátogatja a téeszes ember disznait és jól elbeszélget velük. Olykor nosztalgiáznak egyet a régi cimborák. Ilyenkor rövidgatyát húznak, a potrohos testüket atlétatrikóba préselik és rúgják a bőrt. A lúdbőrt. A falu apraja-nagyja szájtátva bámulja, mennyire hülyék is az ő vezetőik...

ITT OLVASHATÓ