Szerző: Madlovics Bálint
2016.08.04.
A megoldás kézenfekvő, mégis sok ellenzéki politikust taszít: el kéne fogadni néhány olyan kiindulópontot, amit Orbán Viktor mond.
A politikai cselekvés fogalma eltér a hagyományos értelemben vett cselekvés fogalmától. Vegyünk például egy szavazást: hagyományos értelemben cselekvésnek az számít, ha az ember effektíve meglátogatja a szavazófülkét, és valahová behúzza az ikszet. Ha viszont otthon marad, akkor tétlen, nem csinál semmit, ergo nem is cselekszik. Politikai értelemben viszont mind a leszavazás, mind az otthon maradás lehet cselekvés: mindkettő következhet valamilyen politikai helyzetértékelésből, illetve egyik is, másik is alátámaszthat egy politikus vagy párt által a célközönség számára sugallni kívánt világképet, narratívát. Így akár egy szavazás bojkottálása is értelmezhető politikai aktivitásként: az a szavazó, akit a politikusok rávesznek a bojkottra, egyszersmind osztani fogja az azt megalapozó érvrendszert is, amely egyúttal – értelmezési keretként működve – kihatással lesz az adott személy jövőbeli politikai cselekvéseire.
Ennyiben igaztalanok azok a vélemények, amelyek az alapján utasítják el a közelgő kvótanépszavazás ellenzéki bojkottját, hogy a politikai passzivitással egyenlő, vagy akár konkrétan a nem cselekvésre kondicionálja a választópolgárokat. A bojkott nem öncélú nem szavazás, hanem valamilyen okból, illetve okok együtteséből vezetik le, ilyenformán pedig a kritikának is arra érdemes irányulnia, hogy milyen érvrendszerek kerülnek forgalomba: hogy az a választók számára kínált helyzetértékelés, ami alapján bojkottra szólítanak, hatásos-e, befogadható-e, illetve, hogy következhet-e belőle aztán valami kedvező az ellenzék politikai (morális, erkölcsi, történelmi stb.) céljai tekintetében.
E szempontokat vizsgálva a jobb híján demokratának nevezett ellenzék két legnagyobb pártja, az MSZP és a DK bojkottpárti állásfoglalásai jócskán hagynak kívánnivalót maguk után. „Maradj otthon, hogy Európában maradj” – mondják, amivel arra utalnak, hogy aki részt vesz ezen a népszavazáson és segít, hogy érvényes legyen, hazánk uniós tagságát teszi kockára. E szerint Orbán, amikor szembefordul az EU menekültpolitikájával, populista, gyűlöletkeltő politikusként viselkedik, aki rövid távú érdekektől vezérelve az unió ellen hergeli a népét – és ha mindezt egy érvényes népszavazással támaszthatja alá, ki is fogja vezetni hazánkat az unióból. „A brit példa megmutatta – írja Ara-Kovács Attila e lap hasábjain –, hogy e játéknak előbb-utóbb vége szakad; nincs védőháló, nincs hátraarc. Ha Magyarország nem figyel, Orbán a választóktól kapott biankó felhatalmazásból hajtogathat majd kilépési papírt, még akkor is, ha eredetileg csak egy újabb óriásplakátot szeretett volna az EU-ellenes politikájához kirakni.” Az MSZP-s Ujhelyi István hasonlóan fogalmaz, amikor azt mondja: „a kvótareferendum a kormány első lépése az ország EU-ból való kivezetése felé”, Gyurcsány Ferenc pedig fölteszi az i-re a pontot: „ez nem politika, ez történelem. És nem játszunk politikai meccset történelmi számlára.”
A bojkott megalapozása ilyen érvekkel annak az unióval és a Nyugattal szembeni kritikátlanságot hirdető világképnek az előföltevésein alapul, amely 2010 előtt számított mainstreamnek. Ez ugyanúgy fekete-fehérre egyszerűsíti a kérdést, mint maga a népszavazás – ami persze lehetne legitim ellenzéki stratégia, csakhogy ma már egy ilyen érvelés hatástalan, ha nem inkább kontraproduktív. Méghozzá nemcsak politikailag, hanem a Gyurcsány által történelminek aposztrofált kérdés tekintetében is...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.