A DEMOKRATIKUS ELLENZÉK ÉS AMI NINCS

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: Christopher Adam
2016.08.02.

Az ellenzék vezető egyéniségei – politikusok és politikusokból lett elemzők és publicisták – felépítettek egy narratívát a regnáló Orbán-kormányról. E narratíva köré létrehoztak egy szűk, egyre idősebb és sokszor kiszolgáltatott emberekből összekovácsolt közösséget. A narratíva ismert és szerintem nem is inakkurátus: az Orbán-kormány egy autoriter és oligarchikus rezsim, amely bőségesen jutalmazza a lojalitást, kreatív kegyetlenséggel bünteti a disszidenseket és mélyíti a már így is gazdaságilag vagy társadalmilag kiszolgáltatott emberek kiszolgáltatottságát.

Hogyan lehet partnerséget kötni ellenzéki oldalról egy olyan rendszerrel, amely az ellenzéki hangadók nyilvános szereplései szerint velejéig romlott? A magyar ellenzéki hangadók bő hat év alatt nem azt magyarázták el táboraiknak, hogy a Fidesz egy jobboldali kormány, amellyel ugyan nem értünk egyet, de felelős ellenzékként együtt tudunk velük dolgozni. Legalábbis addig, amíg azt hagyományos úton le nem váltjuk. E helyett azt az üzenetet tolmácsolták hat éven keresztül híveiknek, hogy az Orbán-rezsim – alaptörvényével, korrupt politikusaival és fasisztoid szimbólumrendszerével együtt végérvényesen felszámolandó és elsöprendő.

Az átlag, idős, szegény ellenzéki tüntető – aki még nem fásult bele teljesen az ellenzék tehetetlenségébe és az általános kilátástalanságba – csak a lelkesen Orbánt skandáló, bevörösödött arccal és heves gesztikulálással ezt a csúf rendszert elítélő politikust és ellenzéki hangadót látja. Koherens, életképes és szolidáris alternatívát nem vázol fel a magyar ellenzék. De legalább a legkitartóbb szavazókat és aktivistákat még időnként fel tudja tölteni múló lelkesedéssel és valamivel, ami talán nagyon halványan a reményre hasonlít.

Ez az a tábor, amely megdöbben, amikor kiderül: a magukat demokratikus ellenzéknek nevező hangadók – jelentős részben – rendszeres és nem ritkán kedélyes kapcsolatban állnak az általuk oly hangosan (és szerintem jogosan) kiátkozott rendszerrel. Követségi fogadásokon vagy esetleg zárt ajtók mögött paroláznak, és a nyilvánosságnak szánt politikai színház díszletét közösen rendezik. Aztán a mikrofon előtt mindenki mondja azt, amit kell és amit elvár a saját tábora.

Így lehet kikerülni a nehéz, de fontos elvi vitákat arról, hogy mit is jelent, vagy jelenthet a kortárs Magyarországon a baloldal, a szociáldemokrácia, a szociális igazságosság és az SZDSZ kimúlása után, a liberalizmus. Ehelyett a nyilvánosságnak csak verbális cirkusz adódik, a színfalak mögött pedig kedélyes egyezménye születnek.

Szili Katalin 2002-ben azzal állt elő az MSZP akkori választási kampányában, hogy ha Orbán Viktorék ismét győznek, akkor 12 évig – tehát három ciklusra – bebetonozhatják magukat a hatalomba, ami szerinte már önmagában antidemokratikus lenne. 2014-ben már a Közösség a Társadalmi Igazságosság nevű formáció élén indult a választáson és bármennyire is szimpatikus volt programjának számos gazdaságilag és társadalmilag szociáldemokrata eleme, feltűnt, hogy ellenzéki indulóként nem volt semmi közvetlen mondanivalója arról a kormányról, amelyet feltehetően le szeretett volna váltani. Számos gazdasági igaztalanságot igyekezett volna a KTI orvosolni úgy, hogy véletlenül sem nevezték meg, hogy azok hogyan keletkeztek és hogy kik okozták őket.
Aztán kiderült, hogy pont egy évvel később – 2015 tavaszán – Szili Katalin Orbán Viktor miniszterelnöki megbízottja lett. Az egykori szocialista politikus együttműködését „megtiszteltetésnek” tartotta a kormányfő.

Meglehetősen népes a harcias ellenzékiből lett Fidesz-partnerek tábora. Kóka János, az SZDSZ korábbi elnöke Orbán Viktor üzleti delegációja tagjaként utazott Szaúd-Arábiába 2014-ben. Kóka – akinek liberális pártja elsősorban a neoliberális gazdaságpolitikában élte ki és járatta le liberalizmusát – elismerően beszél Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági vonaláról. Hangsúlyozza, hogy Szijjártóhoz „időről időre ellátogat” és diplomata útlevelet is kapott.

Sokan látogatnak el ellenzéki oldalról időről időre a demokráciafaló Fidesz-rezsim vezető politikusaihoz. Például Eörsi Mátyás egykori SZDSZ-es parlamenti képviselő és a Demokratikus Koalíció tagja a hétvégén közölte, hogy az Orbán-kormány őt a Demokráciák Közössége főtitkári posztjára jelölné, mely jelölést el is fogadja. A Demokráciák Közössége – saját programja szerint – egy olyan nemzetközi szervezet, amelynek tagországai – így Magyarország is – „elismerik a demokratikus értékek egyetemességét”.

„Tisztában vagyok azzal, hogy erre a hírre sokan fogják felkapni fejüket, hiszen ilyen vagy ehhez csak hasonló támogatás a NER-re a legkevésbé sem volt jellemző” – írta Eörsi Mátyás a Facebookon. Talán szomorú, hogy 35 évesen azt kell mondanom: vagyok már eléggé fásult és láttam már eleget a magyar politikából ahhoz, hogy a legkevésbé sem kapom fel fejemet a hír hallatán.

Pont a politikai célszerűség a jellemző az Orbán-kormányra. Ezt annál jobban semmi sem szolgálja, mintha be tudnak vonni körükbe eddig erélyesen felszólaló ellenzéki hangadókat. Ha így pacifikálni is sikerül őket, akkor annál jobb. Kóka János esetében – aki bejelentette, hogy soha többé nem lesz politikus – ez már megtörtént. Úgyszintén Szili Katalin esetében. Eörsi Mátyás munkáját pedig érdemes lesz figyelni.

Mennyire fogja tudni bírálni nyilvánosan – nem csak magánbeszélgetéseken! – a Fideszt akár külpolitikai, akár szociális témákban (pl. EU-ellenesség, orosz-pártiság, xenofóbia) új pozíciójából? Mennyire tud majd nemzetközileg rámutatni a demokratikus deficitre, amikor éppen az ebben „szenvedő” kormányzat jelölte őt a Demokráciák Közössége főtitkári posztjára? Bizakodó kanadaiként szeretném remélni, hogy ez valahogy sikerülni fog Eörsi Mátyásnak. Egyre inkább elfáradt magyarként viszont megtanultam a padló szintjére süllyeszteni elvárásaimat...

ITT OLVASHATÓ