2016. július 16., szombat

UBEREZÜNK

SZÉKELY SZABOLCS (TARSKI) BLOGJA
Szerző: Tarski
2016.07.16.


Gyurcsány Ferenc az egyik közösségi honlapon adta közre a következő bejegyzését: "Be lehet tiltani az Ubert. Meg mindent. Tiltsátok be a facebookot is! Meg az Instagramot. Menjünk visszafelé! Mondom, meg fogjuk verni a Fideszt. És újra lesz Uber" Ez az indulatos kirohanás azt követően keletkezett, hogy Fekete Zoltán az Uber hazai ügyvezetője bejelentette azt, hogy július 24-től átmenetileg felfüggesztik az Uber tevékenységét Magyarországon. Fekete szerint ezt a lépésüket az váltotta ki, hogy a szintén július 24-én hatályba lépő jogszabály ellehetetleníti a hazai tevékenységüket, mert az abban szereplő szigorú intézkedések miatt sok taxis veszíthetné el nem csupán a vállalkozói igazolványát, hanem a súlyos büntetés mellett a gépkocsiját is. Mindemellett az Uber számára is súlyos szankciókat helyez kilátásba abban az esetben, ha törvénysértést követnek el.
 
Ezeknek a kijelentéseknek azért voltak ám komoly előzményei is, amit nem árt felidézni. Az közismert, hogy az Uber egy nemzetközi cég, amely az okos telefonokra feltelepített alkalmazás segítségével a náluk regisztrált és számon tartott taxisok számára közvetített ki megrendeléseket. Ilyen fuvarok esetében az Uber taxisok bizony nem mindig adtak számlát, vagy nyugtát az utasaik számára, így mivel annak nem volt nyoma, ezért alkalmassá vált az adócsalásra is. Egy másodpercig sem állítom azt, hogy minden Uberes taxis ezt cselekedte, de a NAV által is bizonyított tény az, hogy sokan jártak el így, ami nyilvánvalóan csípte azon nem Uberes taxisok szemét, akik viszont jogkövetőként normálisan adóztak. Még mindig emlékezhetünk a taxisok fővárosi tüntetéseire, amelynek során követelték a kormánytól azt, hogy az Uberes taxisoktól is követeljék meg a törvényes működést. Kétségtelen az, hogy itt mos kenyérharcról volt szó, és ebben a tekintetben a kormánynak volt kompetenciája arra nézve, hogy igazságot szolgáltasson. A parlament hozott is egy olyan törvényt, amit Fekete Zoltán „Uber-gyilkos” törvénynek nevez. Lehet ezt a törvényt kritizálni, hiszen ahány ember van hazánkban, annyian látják másképpen ezt a helyzetet. Én viszont úgy értékelem, hogy ez a jogszabály megpróbálta a törvényes keretek közzé szorítani az időközben megjelent Uber tevékenységét is...

ITT OLVASHATÓ 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.