2016. július 26., kedd

TOTÁLIS TRUMP

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Para-Kovács Imre
2016.07.26.


Azért kell némi idő, hogy ezt feldolgozzam: olyan országban élek, melynek vezetője kijelentette, hogy az lenne a kedvére való, ha Donald Trump nyerné az amerikai elnökválasztást. Viccnek kicsit erős, de ismerve a miniszterelnök viszonyát a humorhoz, kénytelen vagyok belátni, hogy komolyan gondolta.

Nagy buli volt, Tusványoson ünnepelték a kormány világraszóló sikereit, körülötte hű alattvalók, a közönségben talpnyalók és fizetett alkalmazottak, a környező falvakban hálás romániai magyarok, se közel, se távol senki, akiben akárcsak minimális kétség merülne fel a kormányfő nagyszerűségével kapcsolatban, nosza, rajta, mondjunk valami bődületes baromságot, ami nem tetszik Brüsszelnek és a világnak, de összekacsintásra készteti a szélsőjobbos rajongótábort.

A kormány rasszista, eurofób, antidemokratikus és erkölcstelen tevékenysége önmagában is elég lenne, hogy hányjanak tőlünk, de néha kapaszkodókat kell adni a sajtónak, mondatokat, melyeket idézve egyértelműsíthető, hogy semmi keresnivalónk a civilizált világban, és ami talán még fontosabb, hogy a hasonlóan rasszista, antidemokratikus és erkölcstelen európai politikusok megmutathassák, hogy van náluk rosszabb. Orbán Viktor, aki nem csak gyakorolja az erkölcstelenséget, de dicsekszik is vele. Áll a kibelezett plüssállat fölött a hatéves kis pszichopata, szülei kérdésére, mégis mire volt ez jó, csak annyit válaszol, hogy leszakítja a megmaradt végtagokat is az egykori mackóról. Én így játszom...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.