2016. július 31., vasárnap

SAJÁT HELYTARTÓI, A KERÜLETI POLGÁRMESTEREK LÁZADOZNAK ORBÁN ELLEN

CSEPELIEK BLOGJA
Szerző: csú
2016.07.31.


Tusványoson szóltak be először nyíltan a miniszterelnöknek.

Egy budapesti fideszes polgármester Tusványoson az Orbán Viktorra váró pulpitus mellől, az egyik szomszédos előadósátorból küldött kritikus üzentet a miniszterelnöknek. A Fideszben meglehetősen szokatlan a kritikák nyílt megfogalmazása, a polgármestereknek azonban nem maradt más lehetőségük. Mióta megszűnt az átfedés a kormánypárti országgyűlési képviselők és az önkormányzati politikusok csoportja között, odafönt nem hallgat senki a véleményükre.

Kovács Péter, a XVI. kerület fideszes polgármestere szombaton előadott kiselőadásában azt fejtegette, hogy szerinte alapvetően rossz irányba megy az önkormányzati politika, a kormány nem az önkormányzatok fejlesztésében gondolkodik, hanem inkább a leépítésben. Az Index helyszíni beszámolója szerint hasonló véleményen volt Budafok fideszes polgármestere is. Karsay Ferenc a biológiából vett hasonlattal próbálta leírni a helyzetet: az önkormányzat olyan, mint a testben a sejt, amivel ha probléma van, az ember teljes egészsége rámehet.

A fideszes polgármesterek régóta elégedetlenek a 2014 óta kialakult helyzettel. Eddig csak Tarlós István kormányzati konfliktusairól lehetett hallani, pedig a fővárosi és vidéki polgármestereken közben elhatalmasodott a kiszorítottság és a mellőzöttség érzése. Az egykori országgyűlési képviselők saját bőrükön tapasztalhatták, hogy mind kevesebb kérdésben veszik számításba álláspontjukat, és még az önkormányzatok működését érintő ügyekben sem egyeztetnek velük...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.