MINDÖRÖKKÉ - FABINYI TAMÁS ESTERHÁZY PÉTERRŐL

KÖTŐSZÓ - EVANGÉLIKUS KÖZÉLETI BLOG
Szerző: KötőSzó
2016.07.21.

Családi nyaraláson ér utol a hír, hogy meghalt Esterházy Péter. Ahogy az üzenetet megkapom, végignézek a toscanai nyárban lustálkodó embereken, és nem értem, hogyan tudnak változatlanul karattyolni. Most mindenkinek mélyen hallgatni kellene, még a kabócáknak is. Egy letört faággal a tengerpart homokjába rajzolom: In memoriam E.P. Egy szapora hullám hamarosan elmossa a betűket. Vendégszövegként Pilinszky két sorát írom ide: „S a hirtelen támadt tülekedésben sírásunk felszabadítja a tengert, mielőtt asztalhoz ülnénk” (Mielőtt).

 

Velem van a könyvhéten megvett Hasnyálmirigynapló. Kíváncsiságból odalapozok azokhoz a bejegyzésekhez, amelyeket éppen egy évvel ezelőtt tett. 2015. július 15-én egyebek mellett arról ír Esterházy, hogy ott és akkor csak nyöszörögni és szentségelni tud. Püspökként sem – úgy a legkevésbé – gyakorolhatok akár „szövegromlásnak nevezett (ön)cenzúrát”, így szó szerint ide írom, amit ott olvasok: „a kurvaéletet váltogattam a basszameggel. És néha – leállíthatatlan a stílusérzékem – benyomtam egy ’múljék el tőlem e keserű pohár’-t. Gyerekkoromban még kehely volt. Minden fordítás is. Jó volna tudni, tudni egyszer, hogy az írásaim minek a fordításai.” Tudom, ezen most számos olvasó megbotránkozik: miért nem pontoztam ki legalább a szöveget? Lehet, hogy nagy író, de miért használ csúnya szavakat, kérdezhetik némelyek. Aztán eszembe jut, amit éppen Esterházynál olvastam egyszer: „Megbotránkoztató olykor a pucérság, de botrányos az igazság.”

Nem a szavak csúnyák, hanem a rák, a tumor és az összes hasonlók.

Amit pedig Esterházy ír, az egyenesen gyönyörűséges. Mert ami ezután következik a július 15-i naplóbejegyzésben, az egy őszinte és hiteles ima. Egy ember beszélget az ő Istenével. Akit nem szemforgató áhítattal, hanem a legtermészetesebb módon szólít meg: „Ne reménykedj, Uram, ez nyilván veled kapcsolatos. – Nem tartozik ide, csak eszembe jutott: a legkevésbé sem vagyok dühös rád. Hogy átvertél, vagy ilyesmi. Jól van ez most, csak elég rossz. De minden rendben van. Lényegében számíthatsz rám, ha nem értek is mindent ebben a szenvedésprojektedben. Köztünk szólva én már a felfeszítésedet is túlzásnak  találtam. De rendben (hogy ne mondjam, oké), a Teremtés nem kívánságműsor. […] Szóval, odajutottunk, hogy (megint egyszer) nem értem, miért lett a Teremtés. Azt tudom, vagy úgy emlékszem, hogy mintha ez a szeretettel volna kapcsolatos. Uram, kétségkívül ez a legnagyobb ötleted, a szeretet. Ennek nem lehet a végére járni.”

 

Teremtés, ima és szeretet – éppen egy évvel ezelőtt e szavak körül forogtak Esterházy gondolatai. (Meg persze minden egyéb körül, kezdve a focitól a menekültkérdésen át Wittgenstein nyelvfilozófiájáig.) Amikor megtudtam, hogy beteg, küldtem neki egy néhány soros e-mailt. A tárgyba ezt írtam: „mint egy zugárus”. Arra a történetére utaltam, amelyet egyik régi könyvében olvastam. Egy barátja felhívta, hogy imádkozzon a gyerekéért, aki súlyos beteg. Esterházy valahogy így írt: ahogy letettem a telefont, imádkozni kezdtem, mint egy zugárus.

 

Bátortalan e-mailemre órákon belül válaszolt. Így kezdte:

 

ITT OLVASHATÓ