2016. július 16., szombat

KEREKES SÁNDOR NIZZÁBÓL: A MEGFELELŐ VÁLASZ

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: Kerekes Sándor
2016.07.16.


Kerekes Sándor, a Kanadai Magyar Hírlap szerzője Nizzában nyaralt, amikor csütörtökön újabb iszlamista terrortámadást hajtottak végre Franciaországban – a harmadik ilyen támadásról van szó 18 hónap alatt. Sándor, illetve kanadai felesége Janet biztonságban van és az alábbi írást küldte lapunknak.

Hosszas beszélgetés után Janettel, a tegnap esti tömeggyilkosságról, és persze a tehetetlen düh hatása alatt is egyben, azt hiszem, hogy fel kell adnom a korábbi álláspontomat, amely többnyire a pacifizmus felé hajazott és habár ellenezve minden vallást, azért az ”élni és élni hagyni” alapján állott. Mára radikális lett belőlem és most elmondom, hogy hogyan tennék, ha a válaszadást rám bíznák.

Ehhez pesze nem árt tudni néhány alapvető dolgot.

Ha hinni lehet William L. Shirernek, (The Collapse of the Third Republic (1969)) márpedig ha van akinek hinni lehet, akkor az éppen ő, nos, a francia haderő néhány szerencsés, de véres első világháborús sikertől eltekintve kétszáz éve nemigen győzött csatában. Sőt, mint Shirer bőségesen dokumentálja a könyvében, a francia vezérkar részben gyávaságból, részben szándékos politikai célzatossággal hagyta veszni az országot 1940-ben a németeknek. Az utolsó nagy hadisikerei a franciáknak még Napoleon idejében történtek. Mindez annak ellenére, hogy a francia haderő nagyobb, modernebb és sokkal jobban felszerelt volt mint a németeké. A kettő között a különbséget és azzal együtt a győzelmet, a németek vakmerősége és a francia vezérkar gyávasága jelentette.

Mindezt úgy, hogy a fiatal tehetséges francia őrnagy, De Gaulle, könyve a modern páncélos hadviselésről, (Vers l’Armée de Métier 1934) volt az a forrás ahonnan a németek alkalmasínt az eredeti ötletet merítették a maguk páncélos hadviselési technikájához és a nagysikerű ardenni rajtaütéshez. Eközben pedig Franciaországnak nagyobb, modernebb és gyakorlottabb hadereje volt páncélosokban, repülőgépekben és tengeri flottában, amelyeket harc nélkül átengedtek a németeknek. De már a háború elött megnyilvánult az alapvetően gyáva alapállása a francia vezérkarnak, amikor a Ruhrvidék kiürítésekor engedtek a blöffölő Hitlernek.

Franciaország most a korábbihoz hasonló helyzetben van, habár a nemzetközi kontext nagyon más. De a sok provokációt türelemmel és fájdalommal tűrte, eddig a humanizmus felülkerekedett a dühön és a bosszúvágyon. Ez azonban nem mehet így tovább!

Az iszlám minden egyes eltűrt provokáció után csak agresszívebb lesz és nem fog megállni a gyilkolásban addig, amíg valaki meg nem állítja őket.

Most ennek az ideje érkezett el Franciaország számára....

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.