Szerző: HaFr
2016.07.21.
Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell, írta Wittgenstein (a pályája elején legalábbis, a vége felé meg már mindenről beszélt, nem bízta ránk a hallgatást), de lényeg, ami a lényeg: a lényeg a szemnek láthatatlan és a szájnak kimondhatatlan. Isten az, a haza az, a család az (bár ez utóbbinak van fizikuma, de a princípiuma, ami teszi a családot -- a familiáris szeretet -- az megint csak láthatatlan stb.). Túl sok a szó, túl sok a közlés, itt is, másutt is, és csak kerülgetjük a lényeget, közelítjük jó esetben, egyre kisebb koncentrikus körökben, és reméljük, hogy ott van, ahol érezzük. (Támaszunk a hit, remény, szeretet -- a remény, hogy van a hitnek tárgya, ahova a szeretet elvezet, ami -- profán módon -- nem kevesebb, mint az ideális kantiánus magyar kisgazda életvezetési tanácsa felebarátainak.)Isten, haza, család nem politikai, hanem életprogram -- életminőség, ha tetszik (ha nem). Sosem tudhatjuk, mikor leszünk hívők, és mikor veszítjük el a hitünket (kb. önmagunkat), ezért abszolút bizonytalan az is, mit remélhetünk, és ha szeretünk, szeretünk-e önmagunkon túl is. Nem akarok én egy rossz EP-utánérzést írni, ez egy abszolúte kőkemény politikai poszt (természetesen). A politikumról, ami összeköt és szétválaszt. Ami összeköt, az a bizonytalanságunk (a tolerancia oka, hogy nem tudhatjuk, igazunk van-e) és a tudatlanságunk (a lényeg iránt), és csak remélhetjük, hogy egyre kisebb koncentrikus körökben közelítünk ezek megszűnéséhez. De akkor, hopp, hirtelen közbejön a politika, és bejelenti igényét arra, hogy közölje velünk a lényeget. Ahelyett, hogy tudomásul venné, ami összeköt (a "nagy kérdésekkel" szembeni tudatlanság), szétválaszt azzal, hogy ránk kényszeríti a válaszait...
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.