Szerző: SzabóElvira
2016.07.28.
A legtöbben ismerjük azokat a lelombozó helyzeteket, amikor több hétig tartó diéta után elcsábulunk egy kiadós nassolásra, majd szégyenkezve azt mondjuk, „most már megette a fene az egészet”. Függőségben szenvedők egy-egy hasonló botlás után szélsebesen adják fel az absztinenciát és esnek vissza, semmivé téve rengeteg erőfeszítést. Azok a diákok, akik az utolsó pillanatban kezdik el nagy sebbel-lobbal a felkészülést a vizsgákra, felmérésekre, azok a szülők, akiknek gyakran nem sikerül tartani a megtervezett napi rutint a családban, szintén jól ismerhetik a szégyenérzetet és talán gyakran mondogatnak magukban olyasmiket, hogy „fú, de gáz vagyok”.
Egyikünk sem tökéletes és hiba nélkül való; a valódi gond nem is ez, hanem hogy amikor azzal szembesülünk, hogy esendők vagyunk, amikor megbotlunk a csábításokkal folytatott harcban, akkor úgy véljük, ez egyenlő azzal, hogy elbuktuk az egész háborút. Kelly McGonigal, a Stanford Egyetem oktatója és egészségpszichológus Akaraterő-ösztön című könyvében szellemesen „egye fene” hatásnak nevezi ezt a jelenséget. Azzal, hogy úgy véljük, mostantól kár a gőzért, hajlamosak vagyunk feladni az arra való egész törekvésünket, hogy betartsuk az egészséges étrendet, időben elkezdjünk felkészülni a megmérettetésekre stb...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.