2016. július 17., vasárnap

HOGYAN KÜZDJÜNK A SZEXIZMUS ELLEN A POLITIKAI ÉS CIVIL MOZGALMAKBAN?

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Harsha Walia
2016.07.17.


Egy dolog szóban, az elvek szintjén kiállni a feminizmus mellett vagy a szexizmus ellen, és egy másik a hétköznapokban, a mindennapi élethelyzetekben vagy a különféle szervezetekben biztosítani a nők egyenjogúságát. Olykor éppen a legprogresszívebbnek tartott körökben szembesülünk vele, hogy sem az egyének, sem a kollektívák nem ügyelnek arra, hogy a férfiuralomból következő kommunikációs és működési rutint tudatosan megváltoztassák. A nőkkel szembeni diszkrimináció és az erőszak különféle formái ezekben a közegekben is jelen vannak, és az ellenük való fellépést még nehezítheti is, ha az adott csoportok feministának tételezik magukat. Erről a problémáról indult nemrég sorozat a Saját Szoba blogon, ebből adjuk most közre Harsha Walia, kanadai aktivista szövegét. Pontos leírását adja azoknak, a persze nem csak aktivista körökre jellemző problémáknak, amelyekkel már feltehetően mindannyian találkoztunk, és amelyek módszeres orvoslása nemcsak a nőket segíthetné hozzá egy szabadabb és teljes jogú léthez, de általában nyitottabb, toleránsabb, demokratikusabb és igazságos működést eredményezhetne minden szervezetben, legyen az egy munkahely vagy akár egy párt...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.