ERŐT MERÍTENI

A NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L.Ritók Nóra
2016.07.31.

...vannak hetek, mint ez is, mikor minden összejön. Mikor csak számolja az ember, mi jöhet még? Talán az egyik legnehezebben viselhető azoktól a támadás, akikért dolgozunk. Mert persze, tudjuk, szinten tartjuk mindig: ne várj hálát, nem azért teszed! De nehéz ám, mikor mindent próbál az ember, hogy  kiszámíthatóan menjenek a dolgok, aztán az, akitől a leginkább nem várná, az támadja. Igaztalanul. Vagyis, csak az ő igaza szerint, ahogy ő érti, látja, és ahogy ő rendszerbe állít magának mindent, évekre visszamenően, csak a negatívumokat persze, olyan bűnökkel, amit nemhogy nem követtél el, de nem is tudod, miről beszél. Persze, ilyenkor mondom, szuggerálva magam: nyilván azért ilyen, mert ennyi a tudása, ebben nőtt fel, ebben élt, miért várnék tőle mást? De nem könnyű.

Ilyenkor gyakran eszembe jut egy sor, ott függ előttem, az irodában, az asztalomnál: „Milyen jó lenne nem ütni vissza.” Szép vers. József Attiláé. Jó lenne ma olvasgatni, mindenkinek, mindenhol. Az első versszaka így van:

„Mikor nagyokat ütnek rajtunk,
Milyen jó lenne nem ütni vissza
Se kézzel, se szóval,
Világítni a napvilággal,
Elaltatni az éjszakával,
Szólni a gyávaság szavával,
De sose ütni vissza.”

Aztán nagy levegőt veszek, és lassan megnyugszom. És újraépítem magam, ezredszer is, a velük való munkában. Mert ez egy ilyen terület. Ahol el kell viselni az igaztalan támadásokat is. És nézni kell annak a gyerekeit, aki vádol, mert rajtuk kell segíteni. Értük kell dolgozni, harcolni, sokszor a szülővel is.

Máshol inkább a következtetéseket vonom le. Most pl., hogy nem fogok pályázatot beadni olyan céges kiírásokra, ahol a CSR (társadalmi szerepvállalás) területére kérnek civil szervezetektől projekteket, hogy majd válasszanak, melyiket támogatják. Tudomásul kellene vennem végre, hogy a roma integráció nem szexi nekik sem, még akkor sem, ha a gyerekszegénység is benne foglaltatik. A CSR-be ezt a legritkább esetben lehet beemeltetni, leginkább akkor, ha személyes kapcsolat és elköteleződés van. Fölösleges energia-befektetés nekem a pályázat megírása, a karakterszámokkal rögzített terjedelemben képtelenség megértetni azokkal, akik sosem láttak ilyet, hogy milyen élethelyzetekben vannak ma emberek, és mennyire szükséges lenne a fejlesztő segítségnyújtás. Még nem tartunk itt.

És annyi minden van még, ami próbál amortizálni. A múlt héten három kommentelőt is le kellett tiltanom a facebook oldalamról, mert azt a gyűlölködő szöveget már nem lehetett bírni, amit írtak. Háromból kettőt ismerek már, álnéven is, stílusról is felismerem, azt az egyet meg mások ismerték, más oldalakról. Mondjuk ez tör le a legkevésbé, tudom, ezzel jár a nyilvánosság, mégis, mindig megborzongat az a gyűlölet, amivel emberek élnek.
Aztán itt van a tanoda-pályázat, decemberben adtuk be, még mindig nincs döntés… a várakozás is amortizál, naponta nézzük, de semmi. Legutóbb valamelyik sajtóban július végére ígérték. Nos, ennek a hónapnak vége lett, és még mindig semmi. Csúszik a pályázat megvalósítása, és továbbra is bizonytalanságban tartja a szakembereket, akiket a tanodák foglalkoztatnának a felzárkóztatásban.

Szóval, néha minden összejön. Persze ilyenkor mindig azt mondom: ennél nehezebb időket is megéltünk már. És összeszedem magamban azokat a területeket, ahol siker van. Ahonnan töltekezhetek. De erről majd a jövő héten.

ITT OLVASHATÓ