Szerző: TÜNDE
2016.07.16.
Gyakran előfordul, hogy poszt, vagy komment tartalmát nem sikerül megérteni, esetleg szándékosan sikerül félreérteni, de ritkán lesz ez olyan mértékű, mint a legutóbbi posztom alkalmával. A legszebb az egészben, hogy a posztban leírt eljárást „félreértők” végül saját kútfőből eljutottak addig a megoldásig, amiről a posztban írtam, azzal a különbséggel, hogy ők a szülők Facebook profiljára akarták az infókat küldeni, és nem e-mailben. A lényegen ez szerintem nem változtat.
Sokan feszegették azt, hogy kinek a felelőssége a gyerek leckéjének számon tartása. Természetesen a gyerek felelőssége, de ha ez valamiért nem működik, márpedig ebben az osztályban osztályszinten nem működött, akkor nyilván nem az a megoldás, hogy hagyjuk az egészet a fenébe, és majd gyűlnek az egyesek. A hatodik osztály második félévi szülői értekezleten merült fel az értekezletet tartó tanárnő részéről, hogy a szülők kezdjenek valamit a problémával. Mire a szülők közül sokan felvetették, hogy amennyiben ők nem tudják, hogy mi a házi, nem tudják számon kérni a gyereken.
Mivel mi ezzel a problémával már három évvel korábban a fiam esetében szembesültünk, és kaptunk is rá megoldási javaslatot fejlesztő pedagógustól, amit ott (az iskola partner mivolta miatt) alkalmazni is tudtunk, és a megoldás működött, mert két hónapnyi „tréning” után a fiam rászokott a házi feladat felírására, így elmondtam a szülői értekezleten a módszert.
Ott konkrétan az volt a menetrend, hogy a fiamnak kellett felírnia a házi feladatot a leckefüzetébe, és kivinnie, az adott tanárral aláíratni. A másik iskolában sem működtek együtt a tanárok teljesen ugyanúgy. Volt, aki tényleg csak aláírta, pár tanár saját jegyzettel is hajlandó volt kiegészíteni, míg egy tanárnő (akivel az egész iskolának sok baja volt), állandóan kirohant a teremből, ezzel gyakorlatilag megtagadva a közreműködést...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.