Szerző: Bruck András
2016.07.03.
A Máramarosszigeten született Elie Wiesel, akit tizenöt évesen a családjával együtt onnan deportáltak.
Nagy ember volt, fontos ember, nagyon sokat tudott és talán még többet értett.
Ezt az intését ugyan nem konkrétan nekünk szánta, de nálunk jobban talán senki nem illetékes megszívlelni: „A közöny nem csak bűn, hanem büntetés is”. (Indifference, then, is not only a sin, it is a punishment.)
Ebben a beszédében, amit a Fehér Házban mondott 1999. április 12-én, ezt kérdezi: Lehetséges, hogy van olyan ember, aki érdemnek tekinti a közönyt?
Én felelnék rá.Igen, magam is rendszeresen találkozom ilyenekkel. Beszélgetünk, és egyszer csak megjelenik arcukon az elnéző (lenéző?) mosoly, amiért én közügyekkel is foglalkozom. Talán még afféle fogyatékosnak is tartanak miatta. És még soha, egyikőjükön sem fedeztem fel egy cseppnyi szégyent vagy zavart, amiért, történjen bármi is velük, körülöttük, ők ki nem mozdulnának saját önző, öntelt világukból...
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.