2016. július 23., szombat

ANTISZEMITA-E MAGYARORSZÁG?

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Bartus László
2016.07.23.


Nem szeretném megvédeni Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke interjúját, amelyet az Observernek adott, mert annak egyes részeivel nem értek egyet, más részét nem is értem, mint például amit Putyin Oroszországáról mondott. Abba a versenybe sem szívesen mennék bele, hogy Európában melyik ország leginkább antiszemita, noha tippem volna rá, de a bizonyítás nem éri meg az erőfeszítést.
 
Azt azonban szeretném megjegyezni, hogy a Lauder-nyilatkozat kapcsán olyan hazug szerecsenmosdatás folyik, ami ebben a formában egyszerűen nem igaz. Heisler András megfogalmazása ("a magyarországi zsidók biztonságban élnek hazájukban") ijesztő, mert azokra a megnyilatkozásokra emlékeztet, amelyeket magyar zsidó vezetők (más történelmi és földrajzi helyzetben) a holokauszt előtt tettek. Ugyanígy utasították vissza a külföldi zsidó szervezetek aggodalmait és figyelmeztetéseit. Nem állítom, hogy a mostani helyzet azzal azonos, de a Lauderrel szembeni megnyilatkozások olyan idilli képet festenek a "nem antiszemita Magyarországról", ami nem csupán a tények elferdítése, hanem közönséges hazugság.
 
Európában is nőtt az antiszemitizmus az antiliberális propagandának és az Izrael-ellenességnek köszönhetően. De a magyar antiszemitizmust az különbözteti meg minden más európai antiszemitizmustól, hogy Magyarországon a 2010 után bevezetett új rendszer maga antiszemitizmusra épül. Az állami ideológia antiszemita, a kormányzat (élén a miniszterelnöknek nevezett puccsistával) ad elő antiszemita elméleteket. Ez nem mindegy, ezekről nem kellene elfeledkezni, függetlenül attól, hogy Lauder miket beszél, miben van igaza, és miben nincs.
 
Heislernek az a kijelentése, hogy "a magyar kormány és a zsidó szervezetek között jelenleg konstruktív együttműködés folyik", a Mazsihisz legnagyobb szégyene. Úgyis mondhatnám, hogy gyalázata: egy olyan kormánnyal, amely minden tiltakozás ellenére felállította a Szabadság-téri náci emlékművet, és a mai napig is ott tartja, tisztességes zsidó szervezet nem is állhatna szóba. Ez a meghurcoltak és meggyilkoltak elárulása, az emlékük meggyalázása. Ezzel nem dicsekedni kellene, hanem szégyellni. S ha ez így van, akkor ez nem azt bizonyítja, hogy a kormány nem antiszemita, hanem azt, hogy ez a zsidó szervezet elvtelen és megalkuvó...
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.