2016. július 5., kedd

ÁLLAMÁLOM

TUAREG BLOG
Szerző: Tuareg
2016.07.05.


Túl leszünk egyszer az Orbán Rezsimen, és talán korábban, mint sokan gondolják. A legfontosabb dolgunk annyi: megelőzni, hogy mégegyszer egy hasonló rendszert bárki kialakíthasson.

Történelmi távlatból hálásak leszünk majd Orbánnak. Gátlástalan, mindentakaró habitusával pontosan megmutatja, hol vannak az 1989-ben kialakított társadalmi berendezkedésünk gyenge pontjai. Tehetséges abban, hogy megtalálja az összes kiskaput, azt hatalmasra tárja, és mindegyikbe gólt rúgjon. Ám ezzel meg is jelöli nekünk, mit kell egyszer s mindenkorra bezárnunk. Egy társadalmi berendezkedés alapja a bizalom, és ez túl nagy volt a "rendszerváltáskor". Azt hittük, hogy egy német típusú parlamentáris alapú demokrácia írott és íratlan játékszabályait majd betartják a választott tisztségviselők. Ráadásul történelmi megbocsátásunk részeként a kádárista apparatcsikhordát is futni hagytuk elszámoltatás helyett, sőt, megengedtük Nekik a közéleti szerepvállalást. Nem kellett volna. Sem egyik, sem másik. Ide acélszabályok kellenek, nulla bizalommal, és teljes elszámoltatás. Vagyis teljesen újra kell kezdeni. Valódi RENDSZERVÁLTÁSSAL.

Mai Rendszerünk parlamentáris demokrácia, mármint ez a neve hivatalosan. A valósága azonban parlamentáris diktatúra. Ha bárkinek kétharmada van, úgy ír fölül minden épp a politikai hatalom mindenhatóságát korlátozni hivatott szabályt, ahogy jólesik. Simán maguk alá gyűrték az összes elvileg politikától független hatalmi ágat. Igazságszolgáltatás, média, erőszakszervek, hatóságok, egyszerűen bármi, és minden a politika kontrollja alá került. Jelen vezetői garnitúránk az elmúlt negyedszázadban bemutatta, egyre súlyosbodó mértékben, hogy alapvető híba, mitöbb: BŰN bízni bennük. Csak hatalmas többségű társadalmi akarattal megváltoztatható acélszabályok létrehozásával leszünk képesek helyrehozni, amit elbactunk, és megelőzni egy újabb Orbán Rezsim kialakulását. Lássuk, mik azok a függési pontok, amiket gátlástalanul felhasználva a Rezsim maga alá tudott gyűrni mindent és mindenkit...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.