Szerző: L. Ritók Nóra
2016.07.02.
Mindig felmerülnek ugyanazok a kérdések. Pl. ki a szegény? Mit tekintünk szegregátumnak? Mi a mélyszegénység? Meg lehet-e élni 47 ezerből? Hány fő foglalkoztatott van? Melyik gyerek tekinthető halmozottan hátrányos helyzetűnek? Hány gyermek éhezik ma Magyarországon? Hányan morzsolódnak le az oktatásból? Sorolhatnám hosszan.
Elemzések jelennek meg ezekről, ami mást, pl. valamilyen jogosultságot is meghatároz, ott az új definíció rendeletekbe kerül be, újraértelmezve az éppen regnálók akarata szerint a korábban ismert terminusokat, aztán látjuk a központi statisztikákat is mindig, ami sokkal kedvezőbb képet mutat, ami a valóságban van.
Vannak, akik ez alapján gondolnak erre az egész problémára. A hivatalosan kommunikált kép alapján. Sok beszélgetésen vettem már részt, szeretem fotókkal bemutatni a munkánkat, mindig a problématérképpel kezdve. Látom a döbbent arcokat, érzem a kételkedő kérdéseikből, bennük más kép élt erről. Ha valaki eljön, megnézni közelről, mindig megdöbben. Főleg, ha több napot is eltölt nálunk, belelát a mindennapokba, azokba a problémamegoldásokba a munkánkban, ami az ő életében fel sem merülhetne, másfajta anyagi kondíciók, másfajta szocializáció miatt.
Sokakat elgondolkodtat ez, „hát, én ezt nem így gondoltam”- mondják, -„nem hittem, hogy ilyen élethelyzetek vannak ma Magyarországon”. „Úristen, hát hol van itt az állam?- kérdezik – és kérdések tömkelegét zúdítják ránk, hol van a „Híd a munka világába” program, miért ülnek otthon a 16 évesek, miért szegregált az általános iskola, stb. Mert itt rögtön látszik, nem csupán személyes döntés kérdése a szegénység.
Valahogy ez a „mutassunk mást, jobbat, mint ami van”, nagyon megy nekünk. Egyre jobban. Minden szinten.
Nemrég a kezembe került egy elemzés, ami a KSH adatok alapján (is) ad képet a településekről. Láttam már korábban egy uniós pályázat keretében készült bemutatást is, annyi hazugsággal az általunk is ismert falvak kulturális életéről és szolgáltatásokkal való ellátottságáról, hogy többször megnéztem a borítóját, a dátumot, jól látom-e, mert nem értettem, mi ez az egész. Hogyan lehet internet hozzáférést mondani ott, ahol semmi efféle nincs, csodásan működő kultúrházat, mikor az épület is zárva van, és tökéletes szolgáltatás lefedettséget, mikor minden több sebből vérzik. Na, de ez már megszokott lett, tudjuk, az uniós pályázatokban az indikátorok teljesülnek, adminisztratív úton meg pláne, az meg a kutyát nem érdekli, mi van ott valójában az emberekkel...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.