2016. július 17., vasárnap

A PUBLICISZTIKA VÉGE

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Bartus László
2016.07.16.

 
Vannak helyzetek, amikor véget érnek a szavak. Nem lehet tovább mit mondani. Ady poétája előbb káromkodott, aztán csak fütyörészett. Amikor valakit megerőszakolnak, ordítania kell. Még akkor is, amikor körülötte azt mondják, mit ordibál ez itt. De amikor az erőszak megtörtént, már csak néma csönd van, és fájdalom. Nem lehet mit mondani.
 
A Városliget után nincsenek szavak. Aki ezt szó nélkül tűrte, az elveszítette morális értékét. Aki tiltakozott, és átgázoltak rajta, azt megfosztották minden emberi méltóságától. Annak lelkét megölték. Nemcsak Orbán kopaszai, durva rendőrei, a diktatúra hatalmi gépezete, hanem mindazok, akik ezt tűrték, elnézték, akik nem álltak melléjük, akik nem védték meg a tiltakozókat.
 
Akár így, akár úgy, az országot megerőszakolták, méltóságától megfosztották, megalázták és lélekben meggyilkolták. György Péter téved, amikor azt hiszi, hogy csak a kopaszok megjelenése volt erőszak. A fák ellen elkövetett erőszak is erőszak volt, a fák elleni erőszak is az emberek elleni erőszak. De maga a terv is az volt, az első tollvonástól kezdve. György Péter ne tagadja le, mihez adta el magát.
 
A rendszer kollaboránsai, akik kiszolgálják a rezsimet, mint György Péter és társai, ne legyenek válogatósak, ne tegyenek úgy, mintha a rendszer támogatása elfogadható lenne. Akkor sem lenne az, ha nem vágnák ki a fákat, ha nem vernék meg a tiltakozókat. Mert ez a rendszer maga az erőszak: a szabadság elleni támadás, az emberi mélltóság és az emberi jogok elleni erőszak.
 
György Péter nem tudja elválasztani magát a kopaszoktól, mert akiket szolgál, maguk a "kopaszok". Aki a kopaszokhoz tartozik, ne akarjon a rendes emberek közé is tartozni egyszerre. György Péter jelkép. Aki meg akarja érteni később, hogyan történhetett meg a NER, a györgypéterek habitusát kell tanulmányoznia. Nemcsak a Ligetben, hanem a parlamentben, a médiában, minden megalkuvó, szellemi és erkölcsi prostituált esetében, akiket szimbolizál György Péter.
 
Az erőszak nem akkor kezdődik, amikor elmegyógyintézetbe viszik, aki tiltakozik a fák kivágása ellen. Elmegyógyintézetbe az való, aki nem ülteti, hanem kivágja a fákat. Az erőszak ott kezdődik, hogy nem számít senki véleménye, akarata, joga, emberi mivolta, hanem erőszakkal végrehajtanak bármit, amit akarnak. Az erőszak ott kezdődik, ahol megszűnt a jog. A rendszer a nép akarata ellenére megtehet bármit...
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.