KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Pósfai Orsi
2016.06.22.
Június 15-én az MTA tudományos ülést tartott, „Természettudomány újragondolva” címmel. A konferencia célja a természettudomány-oktatás aktuális kérdéseinek megvitatása volt, apropóját pedig egy kérdőiv adta, amelyet az országban minden matematikatanárnak kiküldtek. A felszólalók közt volt matematikus, fizikus, pszichológus, de beszédet mondott Palkovics László oktatási államtitkár is.
A felszólaló akadémikusok átgondoltan és felkészülten szedték ízekre a jelenlegi oktatási rendszert a természettudományos tárgyak tükrében, rámutatva a súlyos problémákra és hiányosságokra, és még reális megoldási lehetőségeket is kínáltak. A matektanároknak küldött kérdőívre adott válaszok elemzése után a teremben felzúduló vastaps pedig hangosan hirdette: az MTA kutatói (legalábbis az ülésen résztvevők) a tiltakozó pedagógusok mellett állnak...
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.