2016. június 13., hétfő

VAN REMÉNY

TUAREG BLOG
Szerző: Tuareg
2016.06.13.


A hétvégén két tüntetés is volt. A szombatit, a tanárokét az egész ország látta, a vasárnapit csak kevesen. Ezt pótolom most a bloggal, mert jelentőségében túlmutat a méretén.
Írtam előre Pukliék demonstrációjáról, a várható pályán mozog a történet, jó lesz ez, és egyre jobb. Aki ott volt, tudja, hogy keményedik a légkör és tágul a mondanivaló, tízezer ember érezte meg az erőt, úgyhogy továbbra se tessenek temetni azt, ami még csak nemrég született, és szépen fejlődik. Pukli is Törley Kata is jó, hiteles, harcos, megyünk velük, ahogy eddig is, és ezt javaslom, mitöbb: kérem mindenkitől. Megérdemlik a figyelmet, meg is kapják, mert nagyszabású dolgot csinálnak. Erről azonban sok hír, tudósítás volt, úgyhogy áttérek a vasárnapi eseményre, amiről viszont kevés.
 
Kicsit számolgatok. Tízezer ember a 2 milliós Budapesten, az a népesség fél százaléka. Ahol mi vasárnap jártunk, ott a népesség egy százaléka jött el tüntetni a Rezsim ellen. Egy faluban kétszer akkora az aktivitás, mint a Fővárosban. No, ezért adok hírt róla, mert ez maga is reménykeltő. Az ötezres Szentmártonkátán 50 ember tartott velünk, tudva, hogy látják a helyi hatalmasok: velünk tartanak. Ez pedig bátor embereket jelent, sőt, ugyanis a tüntetés az önkormányzat épülete melletti téren volt. Bokros Lajossal, Újhelyi Sándorral voltunk együtt, és bár mesélhetnék bőséggel, de inkább képekre hagyatkozom, azokat max kiegészítem némi okoskodással...
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.