2016. június 23., csütörtök

ORBÁN VIKTOR A NYUGATI VILÁG MEGMENTŐJE - NEMZETKÖZI LAPSZEMLE

KLUBRÁDIÓ 92,9 MHz
Szerző: Szelestey Lajos
2016.06.23.


Sorsdöntő a mai brit népszavazás, hatalmas a tét. Brüsszel a menekültek ügyében azt teszi, amit a szolidaritás parancsol. Európában a muzulmán-ellenesség megfejelte a hagyományosnak mondható cigánygyűlöletet.

Financial Times

Nagy-Britannia és Európa számára eljött a népszavazás, vagyis a sors napja. A lap minden politikai megosztottság ellenére arra sürgeti a briteket, hogy menjenek el voksolni, mert hatalmas a tét és minden szavazat számít annak megakadályozására, hogy az ország kiváljon az unióból. A kilépés nem csak a szigetországnak, hanem Európának és a világnak is hatalmas károkat okozna. A brit liberalizmus a demokratikus hagyományokkal együtt már eddig is nagyon sokat adott a földrésznek, és az Egyesült Királyság szerepvállalása létfontosságú, most, amikor olyan veszélyek fenyegetnek, mint az iszlám szélsőség, a harcias Oroszország vagy éppen a klímaváltozás. Itt arról van szó, hogy továbbra is erős marad-e a britek hangja a nemzetközi színtéren. A szakértők látják, hogy a Brexit gazdasági következményei a rossztól és a katasztrofálisig terjednek. Ugyanakkor a kampányban az is egyértelművé vált, hogy a közvélemény mennyire nem bízik az elitekben és az intézményekben, ezzel foglalkozni kell. Nem lehet figyelmen kívül hagyni a migránsok miatti aggályokat sem, de a mocskos idegengyűlöletet nem lehet semmivel sem igazolni. Viszont felemelő, hogy az ifjúság többsége a maradás mellett van, elutasítja az elkülönülést, az elszigetelődést. De hát éppen a jövő múlik a mai döntésen...
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.