Szerző: PuPu
2016.06.21.
Pedig kellene, meg illene, hiszen összefűz bennünket a közös vér, meg a közös múlt, és - ha csak nem jön közbe szőnyegbombázás - akkor talán a közös jövő is - és mégis.
Vagy mégsem.
Így van ez a magyarsággal is, van az úgy, ha magyar hangot hall a szállodában az ember és odanéz, hát kitör rajta a sikítófrász, és onnantól kezdve csak nagyon halkan kommunikál anyanyelvén.
A labdarúgó Európa-bajnokság is egy ilyen hotel, csak itt a Nemzeti Bank eltűnt éremgyüjteményénél komolyabb gyüjtemény van olyanokból, akik miatt csak mértékkel jó magyarnak lenni.
Igen, a drukkerekről van szó.
Értem én a dolog logikáját.
Ha érzelmektől lila fejjel és eltorzult arccal üvöltöm, hogy Kleinheisler, esetleg Priskin vagy Dzsudzsák, akkor én is majdnem olyan sikeres vagyok, mint ők, magyar vagyok, sztár vagyok meg világverő, de legalábbis egy közösség tagjai vagyunk, ha tetszik az érintetteknek, ha nem.
És ha ehhez még nemzeti zászlót is lengetek, hát akkor abból tudhatja mindenki, hogy magyarként különb vagyok, mint mindenki más.
Emellett azonnal kiderül, hogy kinek hol a helye a táplálkozási láncban, toronymagasan verjük a halzabáló norvégokat, vagy az elhízott izlandiakat, nem is szólva a portugálokról, akik tulajdonképpen spanyolok - tájszólással...
Namármost, ha különbek vagyunk, akkor ezt kifejezésre is kell juttatni, ezt pedig nagy hirigelés közepette célszerű megtenni.
Világjelenség, a primitív néprétegek kedvenc sportja, nemzeten belül is divatos jelenség, mikort két csapat hívei egymásnak esnek-
Eleinte ehhez csapatok is kellettek, meg játék, meg eredmények, ma már elég az elkötelezettség és a vak gyűlölet mások - a mások ellen.
Volt rá példa, hogy elmaradt a mérkőzés, de azért a két tábor kivonult a debreceni síkra és hülyére verte egymást - mondjuk az eredmény eléréséhez a bázis erős volta miatt nem kellett túlzott erőkifejtés.
Merthogy a másik csapat drukkerei mások, mint mi, alacsonyabbrendű ösztönlények, kiket kirekeszteni a társadalomból és hülyére verni atyáinktól ránk maradt szent kötelességünk, küldetésünk.
Minek ehhez az a rohadt labda, meg a meccs, az csak a rituálé része, mint a füstőlő ridikül lóbálása misén a templomban, a lényeg a verekedés, az adrenalin, az elborult agy, a nyers erő, meg a győzelem!
Itt aztán nincs helye cizellált gondolatoknak, persze lássuk be, drukkernek lenni nem egyetemi tanárok és prímabalerinák műfaja, ez az egyszerűbb népek önkifejezése, a műfaj magas szintjén.
A drukker élete a küzdelem maga, elég rámutatni a célra és beindul az ösztönélet.
Kit érdekel, hogy maradandó sérüléseket kapok, ha adhatok is, és az a vörös köd...
A rend őrei a szurkoló ősellenségei, ezért is lehetett olyan egyszerűen nekifordítani őket tíz évvel ezelőtt a hatalomnak...
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.