2016. június 11., szombat

KOZÁK MÁRTON IS A BOJKOTT MELLETT

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2016.06.10.


Haraszti Miklós azt javasolta, az ellenzék egységesen követeljen arányos választási rendszert, ha pedig követelése nem ér célt, fontolja meg a bojkottot. Kozák Márton a legfrissebb Magyar Narancsban hosszan elemzi, miért megfontolandó a javaslat. Mint írja, a Kádár-korszak emblematikus ellenzéki alakjánál kevesen ismerik jobban az autokratikus rezsimeket - idézi a 24.hu.

Haraszti tapasztalatai frissek, hiszen mint az EBESZ sajtószabadság-felelőse, majd a szervezet kazahsztáni és tádzsikisztáni választási megfigyelőcsoportjának vezetője és az ENSZ belarusz jelentéstevője olyan országokkal került intenzív kapcsolatba, ahol a vakmerőbbek titkon azt sóhajtották a messziről jött ember fülébe:„Hát, maguknál még legalább összeszámolják a szavazatokat”.

Kozák Márton szociológus szerint most még valóban így van, de a trendek alapján – amelyekről a Freedom House jelentései pontos képet adnak – Magyarország az utóbbi években egyre gyorsuló ütemben közeledik a posztszovjet autokráciákhoz. A Fidesz a nemzetközi kritikák hatására ősszel ugyanakkor módosítaná a választási törvényt, amihez rákényszerül az ellenzéki támogatásra, mivel már nincs kétharmados többsége...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.