ISZTAMBULI EGYEZMÉNY RATIFIKÁCIÓJA, HOL KÉSEL MÁR?

BŐSZ ANETT BLOGJA
Szerző: Bősz Anett
2016.06.07.

Tegnap két brutális bűncselekmény látott napvilágot, amelyek a közelmúltban (az egyik egyetlen napja) történtek, és ugyan úgy tűnhet, jobb nem belegondolni, hány olyan történt, amelyről sosem értesül a nyilvánosság, ez a gondolat mégsem helyes. Nem csitul ugyanis a nők elleni erőszak hazánkban. A családon belüli erőszak elenyésző hányada jut el a bíróságig, többségük csak akkor, amikor az áldozat belehal a bántalmazásba, vagy súlyos – esetleg maradandó – sérüléseket szenved. A politikai origótól jobbra található pártok pedig ölbe tett kézzel nézik mindezt. Orbán Viktor ebben a témában (is) jó szövetségesre lelt a szélsőjobban.

...Az Isztambuli Egyezmény sokkal több annál, mint aminek elsőre látszik. Nem pusztán a kényszerházasságot, a kényszerabortuszt, a csonkítást, a zaklatást, a fenyegetést, a nemi erőszakot és a fizikális erőszakot nevesíti, és kötelezi a ratifikáló országokat e bűncselekmények visszaszorítására. Ennél tovább megy. Tartalmazza ugyanis a társadalmi nem kategóriáját (ez lényegében a gender fogalom), amely azért fontos, mert bizonyos szerepek vagy viselkedési formák mély társadalmi elfogadottsága hozzájárulhat a nők elleni erőszak elfogadásához. (Ilyenek azok a gondolatok, hogy a „férfiak természetüknél fogva versengőek, míg a nők kompromisszumkeresők – időnként tettlegességig is fajulhatnak ezek a versengések, egy férfinál nincs ezen mit meglepődni”, „a férfiak részéről természetes az erőszak, hiszen ezt hordozzák magukban ősidők óta”, „a nő a férfi hátországa, nem karrierépítésre született”… és hosszasan sorolhatnám tovább.)  

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének is szilárd álláspontja van a nők elleni erőszak visszaszorításának ügyében. Ennek a testületnek több magyar kormánypárti politikus is tagja, éppen ezért érthetetlen és elfogadhatatlan, hogy 2014-ben, a Fidesz, a KDNP és a Jobbik közös akaratával, a magyar országgyűlés leszavazta az egyezmény ratifikációját...

 

ITT OLVASHATÓ