FERGE ZSUZSA: SZÉCHENYI A KÖZTEHERVISELÉSRŐL - "JAJ ANNAK AZ ORSZÁGNAK, MELYBEN A KÖZÖSSÉGI SZELLEM BŰN"

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Ferge Zsuzsa
2016.06.12.

A Magyar Tudományos Akadémia Széchenyi István halála napjáról minden évben megemlékezik. 2016-ban Ferge Zsuzsa mondott emlékbeszédet, melynek kicsit rövidített szövegét két részletben közöljük. Az első részben Széchenyi közteherviseléssel kapcsolatos gondolataival foglalkozunk, és azzal, hogy mennyiben felel meg Széchenyi elveinek a mai magyar adórendszer, a másodikban az autonóm civil társadalom szerveződésére összpontosítunk. A teljes szöveg minden hivatkozással az Esélyben jelenik meg.

A Széchenyi emlékbeszédre készülvén sok hónapi olvasás után másokhoz hasonlóan én is arra jutottam, hogy Széchenyinek a nagyságát sem tudom felmérni. Mintha több élete lett volna. Naplója és megrendítően sokrétű levelei gazdag és zaklatott magán- és belső életéről adnak valamennyire képet, bár ezekbe is minduntalan beszivárog a közélet. (Előadásom címe is a Naplóból van.) Nyilvánosságnak szánt írásai, meg a mi mindennapi életünket körülvevő számtalan tárgy alkotó géniuszáról, hihetetlenül széleskörű tehetségéről és tudásáról, gyakorlati tevékenységéről, a közügyek tömegének felvállalásáról tanúskodnak.

Valóban egész életét átszövi a törődés a közzel, a nemzettel. Javasol, alapít, tervez, szervez, robbant sziklát és társadalmi közönyt, részt vesz, vezet, kijár, tárgyal, mozgósít, tanul és tanít - felsorolni is sok, az élet hány területén. És mindezt szinte gúzsba kötve. Szakadék van 1848 előtt is a nyilvánosságnak szánt írások, illetve a Napló és egyes levelek között, s különösen az 1848 előtti írások meg a késői döblingiek között. E szakadékok fölött kellett állandóan egyensúlyoznia a cenzúra miatt. Halász Imre írja a Nyugatban 1913-ban: „Széchenyi egészen bizonyosan tudta, hogy sem a ’Hitel’, sem a ’Világ’, sem az e két munkában proklamált eszmék gyakorlati és programszerű kifejtését és megokolását nyújtó ’Stádium’ soha napvilágot látni nem fog, ha bennök mégoly szelíd modorban is a fönnálló kormányrendszer bírálatába bocsátkozni merészelne. Az előtt az alternatíva előtt állt: vagy eleve lemondani minden reformakcióról, vagy mélyen hallgatva a kormány hibáiról, minden bűnt, hibát, mulasztást a nemzet vállaira rakni.” (Halász, 1913) A mély hallgatás a kormányzatról kényszerűség volt, az elfojtások tömege majd a késői döblingi munkák nyomán válik világossá. Ám a kikényszerített egyoldalúság egy jottányit sem érvénytelenít a „nemzet vállaira” rakott kemény bírálatokból. Széchenyi kegyetlen bírálatainak minden szavát ugyanolyan komolyan gondolta, mint a jobbításra irányuló javaslatait. Hisz minden javaslata, még azok sorrendje is logikusan következik a helyzet pontos és könyörtelen felméréséből.

Az ország elmaradottsága tény, amin változtatni kell...

ITT OLVASHATÓ