Szerző: Bruck András
2016.06.25.
Induljunk ki Tolsztojnak ebből a sorából.
Meg a szurkolókkal zsúfolt terekből és a mindent elöntő örömhullámból. Aminek állítólag semmi köze a rezsimhez. Mert úgymond hatalom és népöröm elválasztható és elválasztandó.
És tényleg, magyarok miért ne örülhetnének önfeledten magyarok sikereinek?
Persze, örüljenek, csak tudjanak róla, hogy ennek ára van.
Diktatúrákban mindennek ára van. A belenyugvásnak és a kiállásnak, az utcára vonulásnak és a nem vonulásnak…
És az örömnek is...
...A hazai sportsikerek 2010 óta még csak nem is egy rendszer, vagy egy párt, hanem kizárólag az orbánizmus felsőbbrendűségét hivatottak igazolni. Ő maga nem is titkolja ezt, és szívósan ügyködik a diktatúrák és a sport hagyományos egybeforrasztásán. Épp ezért az ország jövőjét biztosító értelmes beruházások helyett a jövőt felemésztő sportócskavashalmokat építtet. Lesz új Puskás stadion, jövőre százmilliárdért úszó-vb, és olimpiát is akar, hogy egész biztosan belerokkanjunk az önbecsülésbe.
Igen, abba.
Miként április 10-én, a DVTK új edzőközpontjának átadásán mondta: „Önbecsülés nélkül sem az üzlet, sem a politika nem működik, amire szükségünk van, az a nemzeti önbecsülés, ez pedig a sportból jöhet Magyarországon, mert mi Puskás Öcsi, Egerszegi Krisztina, Papp László, Balczó András nemzete vagyunk.”
És most már Király Gáboré is.
Mi tehát az önbecsülést nem egy jó kormányzással versenyképessé tett ország révén, hanem a győzelem társadalmilag(!) legértéktelenebb eszközén, a sporton keresztül fogjuk megszerezni.
Na, ettől veszélyes hely öröm- és önbecsülésszerzésre az utca – ilyenkor a szurkolók is a diktátor segédévé válnak...
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.