Szerző: FilmBaráth
2016.06.28.
Carlo Pedersoli Nápolyban született kifejezetten jó körülmények közé, hiszen édesapjának vasgyára volt. A gondtalan évek azonban véget értek, amikor a gyár előtt horgonyzó hajó egy baleset során felrobbant, a család hirtelen tönkrement. A család úgy döntött Rómába költöznek és ott kezdenek új életet, ami nem volt könnyű, az édesanya zsebkendőket kezdett hímezni a Colosseum képével, annak eladásából és a megtakarításaikból éltek.
A kis Carlo felettébb eszes volt, ötévesen kezdte az iskolát, majd az ötödik osztályt átugorva került hatosztályos gimnáziumba. Ezután a római egyetem vegyészkara következett, (mindössze 16 évesen vált az egyetem hallgatójává), tanulmányait azonban meg kellett szakítania, amikor a család 1947-ben Brazíliába költözött, ahol a fiatalembernek nagyon sok kalandban volt része.
Azonban győzött a honvágy, visszatértek Rómába. És ekkor kezdődött az igazi sportkarrier. Carlo 8 évesen kezdett úszni a nápolyi sportklubban, komoly eredményeket ért el, azonban a brazíliai évek alatt egyetlen hosszt sem úszott le. Ennek ellenére Rómába visszatérve azonnal jöttek a sikerek (miközben folytatta az egyetemet, csak nem vegyészetet tanult, hanem jogot, és nem is fejezte be az iskolát, csak nagyon sok évvel később), 1949-ben mellúszásban olasz bajnoki címet nyert, 1950-ben a 100 méteres gyorsúszás bajnoka lett egy perc alatti idővel. És ha már a vízközelben volt, kipróbálta a vízilabdát is, szép sikerrel, hiszen 1950-ben az olasz válogatottal 4. helyezést ért el az Európa-bajnokságon. 1967-ben vonult vissza az aktív sportolástól, utolsó vízilabda-mérkőzését a Kárpáti György és Gyarmati Dezső fémjelezte magyar válogatott ellen vívta. Saját bevallása szerint sokkal jobb eredményei is lehettek volna, ha le tudott volna mondani a cigarettáról és az aranyifjúi életformáról, de ő így érezte jól magát, ezért elfogadta, hogy csak saját magát okolhatja a világszintű sporteredmények elmaradása miatt.
De az évek teltek, lassan kiöregedett a sportéletből, el kellett döntenie, mihez kezd az életével. Nem, nem fordult pszichológushoz, inkább visszatért három évre Dél--Amerikába, megtalálni saját magát. Nem volt leányregény, de sikerült. Igazából nem is akart hazatérni Rómába, hiszen jól ment a sora, ámde beleszeretett egy lányba, Maria Amatoba, akit 1960-ban elvett feleségül (együtt is maradtak, 3 gyermekük született az évek során). Úgy volt, hogy a fiatalok Venezulában kezdik a közös életet, azonban a lány apja szívhez szólóan kérte újdonsült vejét, hogy ne vegye el tőle a lányát, ezért maradtak Rómában. Carlo ismét újrakezdte a nulláról, be akarta bizonyítani a feleségének és apósának, hogy el tudja tartani a családját. Hogy ki volt az após? Guiseppe "Peppino" Amato, a legnagyobb olasz producerek egyike (többek között a Biciklitolvajok és Az édes élet fűződik a nevéhez). Ennek ellenére soha nem fordult meg a fejében, hogy színész legyen (egyetemi évei alatt sokat statisztált filmekben - pl. a Quo Vadisban - és egyáltalán nem ragadta magával ez a világ). Csupán egy-két munkát vállalt pénzügyi okokból, pl. 1960-ban ő volt a Barabás című film gyártásfelügyelője.
Aztán 1967-ben egy reggel Guiseppe Colizzi rendező telefonált a feleségének:
- A férjed még mindig olyan nagydarab, mint az olimpia idején volt?
- Nem! Még annál is nagyobb!
Bud Spencer-Terence Hill-Filmek a YouTube-on
VálaszTörlés