Szerző: Márton Levente
2016.05.07.
Xi Jinping egyike a kínai történelem legerősebb vezetőinek: ő az ország elnöke, a hadsereg főparancsnoka és a Kínai Kommunista Párt vezetője is egyben. A kínai gazdasági növekedés 2015-re történelmi mélypontra került, az elmúlt negyed évszázad legrosszabb eredményét produkálta. Ezzel párhuzamosan Xi elnök olyan személyi kultusz kiépítésébe kezdett, amelyet nagyságrendjében csak a Mao által létrehozotthoz lehet hasonlítani. Sokaknak azonban ez párton belül sem tetszik, sőt, egyenesen a centralizált hatalomgyakorlást okolják a rossz gazdasági teljesítményért.
A kínai könyvesboltok polcai roskadoznak az elnök ideológiai értekezéseitől és beszédeitől, nagyságát dalok és versek méltatják, profilja pedig emléktárgyakat díszít – így néz ki 2016-ban a világ legnépesebb országa. Alig három éve kezdte meg elnökségét Xi Jinpeng, azonban már több politikai szál fut össze a kezében, mint amennyit elődei hosszú évtizedeken során ragadtak magukhoz: uralja a politikai döntéshozatal minden színterét a gazdaságtól a nemzetvédelmen át egészen az internetig. Ötven évvel a nagy kínai kulturális forradalom után az elnök Mao stratégiáit alkalmazva próbálja egyesíteni a tömegeket ,és megszilárdítani saját hatalmát. Xi ténykedése emellett visszahozza az országba a marxista és maoista tanokat is, annak minden velejárójával együtt: több százezer embert kényszerítettek „ideológiai oktatásra. „Ahogy Mao, úgy Xi is úgy véli, hogy ha megadja magát a nyugati értékeknek, akkor azok nem csak az ország kivételességét rombolják le, hanem megingatják a Kínai Kommunista Párt stabilitását is” – fogalmaz Roderick MacFarquhar, a Harvard kínai politikával foglalkozó szakértője.
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.