Szerző: M. Révész Zsuzsanna
2016.05.22.
Tegyük hozzá már az elején: a tartósan, azaz hónapokon, akár éveken át fennálló unalom az, ami veszélyes. Átmenetileg mindannyian unatkozunk néha, ez arról szól, hogy alapvetően jól vagyunk, épp nincs kielégítetlen alapszükségletünk, csak hát, hiányzik valami. S ha ez arra sarkall, hogy keressünk egy izgalmasabb, érdekesebb elfoglaltságot, még hasznos is lehet. Viszont egészen más a helyzet a tartósan beálló életunalommal. Nézzük, mit mond a tudomány!...Ahhoz, hogy kiálljunk magunkért és a céljainkat, kellően asszertívnek kell lennünk, azaz értékelnünk kell magunkat annyira, hogy ne adjuk fel túl könnyen az elképzeléseinket. S itt megint csak közbeszólhat a jó öreg szorongás, a múltból hozott szokások, megmerevedett elvárások. „Mit szólnak mások?” „Én jó/kedves/alkalmazkodó/ ember vagyok, ezért szeretnek.” „Okos enged.” stb., számtalan racionalizációra alkalmas, önmagunk gyávaságát palástoló gondolat. Mert lehet, hogy valóban félünk. Félünk a dominancia jegyeit bátran fitogtató, könyöklő, másokat szívtelenül eltaposó emberektől. Érdemes utánajárni, hogy vajon miért. De ennél is fontosabb, hogy megtanuljunk bátrabban élni. És őszintébben – önmagunkkal, a világgal. Mert ha ez működni kezd, többé nem kell félnünk attól, hogy halálra unjuk magunkat.
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.