Szerző: Zagyváné Szűcs Ida
2016.05.22.
Az ember életében családja mellett mindig is meghatározó szerepet játszottak az őt tanító, nevelő pedagógusok. Személyiségükkel formálják a rájuk bízott gyermeket. Nem lehet közömbös tehát sem a társadalom, sem a szülők számára, hogy ki alakítja csemetéjüket. Jelen tanulmány célja, hogy bepillantást adjon a XX. század eleji magyar oktatásba, felvázolja azokat az elvárásokat, melyeket az adott kor társadalma fogalmazott meg a jövő nemzedéket formáló pedagógusokkal szemben, és irodalmi példákon keresztül bemutassa, hogy abban az időben sem voltak ritkák a hivatásból és a magánéletből származó szerepátfedések, melyek sajátos kudarcokhoz vezettek.Miért éppen ez a korszak került vizsgálataim középpontjába? A Nyugat nemzedékének írói igen sokat foglalkoztak a pedagógusok, az iskola életével. Ennek magyarázatát abban találhatjuk meg, hogy ők nemcsak a modern filozófiai, társadalompolitikai eszmék felé voltak nyitottak, hanem a kortárs pedagógiai kihívásokat, és általában a pedagógiai kihívásokat is vizsgálták, új nevelési-oktatási felfogásokkal foglalkoztak, sőt terjesztették azokat (Hegedűs, 1976, id. Almássy, 2013). A másik magyarázat abban rejlik, hogy a kiegyezés utáni gazdasági, társadalmi és intézményi változások páratlan szakmai fejlődést indítottak el a pedagóguspálya vonatkozásában. Megjelent egy jól differenciált társadalmi réteg a maga sajátosságaival. Érdemes volt tehát ezt a társadalmi csoportot is figyelemmel kísérniük, elemezniük.
Az általam kiválasztott művek a kor „tanárirodalmának” gyöngyszemei. Bródy Sándor A tanítónő (1908) című színműve és Kosztolányi Dezső Aranysárkány (1925) című regénye két olyan ember pedagógiai hitvallását állítja középpontba, akik a dualizmus kori Magyarország pedagógusainak archetípusát képviselik...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.