Szerző: Toadwart66
2016.05.08.
A jeles és közkedvelt szerző, Gajdics Ottó, magyar-könyvtár szakos tanár érdekes témát feszeget a Magyar Időkben megjelent kiáltványában. A hatalom, nevezett Tarlós István főpolgármester és a művész, nevezett Fischer Iván karmester konfliktusát. A szelíd dorgálásból kiderül, hogy Gajdics polgártárs leginkább a hatalmat kedveli az élet szépségei közül. Megélhetési szempontból ez a bátor kiállás tökéletesen érthető a részéről. Az ezért a részére kiutalt, jól kiérdemelt jutalom nem is maradt el.
Az érdekes írásból azt is megtudhatjuk, hogy maga Gajdics Ottó – Simon bá'-hoz (Gálvölgyi János) – hasonlóan, „imádja a magas színvonalon játszott komolyzenét”. (Lásd. Csinibaba, rendezte: Tímár Péter). Az imperialisták mákonyát, a beatzenét valószínűleg ki nem állhatja. Meg azt négerzenét, azt a jazz muzsikát. Az ahhoz, „hogy ilyen alakok dirigáljanak nekünk” után azonban mindenképpen hozzá kellett volna tennie azt, hogy „A fiúk pedig mars a borbélyhoz!”. Így lett volna igazán hiteles a jogos méltatlankodása.
A szovjet mintájú „Tiltott, Tűrt, Támogatott” kultúrpolitika Fekete György, nemzeti főmecénás hathatós segítségével túlélte a rendszerváltást. Tiltani ugyan még nem nagyon lehet manapság, támogatni azonban annál inkább. Az MMA-n, az NKA-n és MNB kiterjedt rokonságán keresztül könnyedén jutalmazni lehet azokat a megbízható személyeket, akiket a rendszer hivatalosan művésznek tekint. A többiek pedig tűrjenek, vagy forduljanak fel, ha már ilyen élhetetlenek. Vegyenek példát mondjuk Baán László közgazdászról és az ő folyamatosan gyümölcsöző kapcsolatairól..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.