Szerző: Toadwart66
2016.05.05.
„A nyílt és a háttérhatalmak olyan rendszert építettek fel, amely az agyelszívást is szolgálja – mondta miniszterelnök a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlésén hétfőn.” („Semmiféle háttérhatalom nincs”)
Egy semmivel sem igazolt, de rendkívül népszerű témáról tett említést az egy szem, igazi magyar miniszterelnök. A személyes paranoiáját azonban nem az ECHO TV félkegyelmű futurológusai között fejtette ki, hanem tekintélyes magyar akadémikusok társaságában. Kissé kínos lehetett ehhez asszisztálni, de a tudós urak nagy része tette a kötelességét. Mélyen hallgattak, majd lelkesen megtapsolták a tartalmas előadást. Ennyi erővel akár Erich von Dänikent is meghívhatták volna az MTA 187. közgyűlésére. Ilyesmiket ő is tud mondani, ráadásul az összeesküvés elméletek tudományban ő az egyik legelismertebb nemzetközi szakértő.
Ezek a világuralomra törő háttérhatalmak mára nagyon szépen beépültek a magyar folklórba és ott is fognak maradni örökre. Valahogy úgy, mint a törökök által behozott tulipán, amit nagyon sokan ősi magyar szimbólumnak tartanak. A tulipán nemzettségnek a Kárpát-medencében azonban mindössze négy bennszülött faja található. A dísznövényként ültetett változatokat a török hurcolták be magukkal. Senki sem kérdezte meg az akkori magyarokat, hogy akarnak-e a Közép-Ázsiából származó tulipánokkal együtt élni. Sokszor azt se, hogy akarnak-e egyáltalán tovább élni.
Tulipánok azonban tényleg léteznek, ezzel szemben háttérhatalmakat még senki sem talált a kiskertjében. Ha csak burkoltan szeretett volna zsidózni egyet a miniszterelnök úr, akkor a világhírű tudósainkat nem kellet volna olyan büszkén emlegetnie. A kormányfő teóriája szerint ugyanis Szilárd Leó, Wigner Jenő, Teller Ede, Kármán Tódor, Kemény János, Gábor Dénes, Hevesy György, Neumann János mind a háttérhatalmak céljait szolgálták...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.