KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: JÁMBORANDRÁS
2016.05.06.
Csütörtökön az atv.hu-n jelent meg egy cikk, amely azt állította: „rátörték az ablakot a kézis lányokra a migránsok” Körmenden, ahol pár napja a lakosság előzetes értesítése nélkül nyitották meg a menekülttábort. A hírt természetesen a teljes kormánypárti média lelkesen átvette, és még egy kicsit fel is habosították, ahol lehetett.
Nem sokkal később Lázár János már molesztáló menekültekről beszélt, Orbán Viktor pedig utasította Pintér Sándort, hogy védje meg a magyar nőket. Talán jobban járt volna a kormány, ha rémhírkeltés helyett inkább saját rendőrségéhez fordul, és megkérdezi, hogy vajon igazak-e ezek az állítások, ugyanis a Vas megyei rendőrfőkapitány tételesen cáfolt minden, a cikkben szereplő, és egyéb, az interneten felmerült állítást.
A rendőrkapitány elmondta: hamis az az állítás, hogy a menekültek kijöttek volna a táborból, ezért hamis az az állítás is, hogy a rendészeti főiskola ügyeletese küldte volna őket vissza. Hamis az az állítás, hogy ebben a konfliktusban törték volna be az ablakot. Az ablak ugyanis, mivel a főiskola fala a tábor egyik határvonala, a táboron belül van, és a párkányra szoktak ráülni az emberek. Az ablak meg volt repedve már korábban is, és a rendőrség nem talált olyan tanút, aki látta volna, hogy bárki berúgta az ablakot, ezért az eset lehetett akár véletlen baleset is. De szabálysértési eljárást indítottak, hogy kiderüljön, pontosan mi történt. Hamis az az állítás is, hogy molesztáltak, mivel a lányok közelébe se kerültek a menekültek. Hamis az az állítás, hogy kukkoltak, mivel belátni se, és kilátni se lehet az ominózus ablakon, se bemászni, mivel két fűtőtest és függöny takarja el azt...
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.