2016. május 5., csütörtök

NE CSINÁLJUNK SZTÁROKAT A TERRORISTÁKBÓL!

SZÍNEK ÉS FOLTOK BLOG
Szerző: Göbölyös N. László
2016.05.05.


Salah Abdeslamot a média nagy csinnadrattája mellett adták át a francia hatóságoknak. Gaspard Koenig francia filozófus, a Génération Libre think-tank elnöke szerint a dzsihadistákat a legjobban azzal lehetne büntetni, ha meghagynák őket a névtelenségben.

Koenig így írt a Le Figaróban: „Ismerjük a nevüket, az arcukat, a címüket, a szokásaikat. Az újságok portrékat készítenek róluk, meginterjúvolják nagyanyjukat, gyerekkori barátjukat, idézik Szíriában maradt feleségüket, aki büszke rájuk. A terroristák sztárok lettek. A rossz sztárjai, mégis sztárok. A közösségi honlapok munkája,  a köztársasági elnök könyörgése ellenére ki ismeri az áldozatokat?

Amikor megnevezzük őket, egyfajta dicsfényt kölcsönözünk a terroristáknak. Ugyanolyant, mint Hérosztrátosznak, a kr.e. 4. században élt görög gonosztevőnek, aki Epheszoszban felgyújtotta Artemisz templomát, az ókori világ hét csodájának egyikét, csak azért, hogy híres legyen. Az utókor elfelejtette az építész nevét, a papokat, a hívekét, sőt, már-már az istennőjét is, de a gyújtogatóét megjegyezték...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.