Szerző: Göbölyös N. László
2016.05.14.
Woody Allen Café Society című filmjével nyitott a 69. Cannes-i filmfesztivál. Legutóbb öt évvel ezelőtt érte ez a megtiszteltetés a New York-i rendezőt, akkor az Éjfélkor Párizsbant mutatták be.
Allen ez alkalommal is a 30-as évek Amerikájába, a klubok és a gengszterek világába viszi el melankolikus és romantikus filmjével a nézőt. A rendező zokszó nélkül szenvedte el a terrorista veszély miatti óvintézkedések maceráját, mondván „New York-ban egy szupermarketbe is félek bemenni.”
A filmet, mint általában legtöbb alkotását, versenyen kívül mutatták be. „Nem hiszek a művészetben meghonosított versenyben. A sportban van értelme, de az a gondolat, hogy emberek kis csoportja, egy zsűri döntse el, melyik a legjobb film, elképzelhetetlen. El lehet-e dönteni, hogy Matisse jobb Picassónál? A film ízlés kérdése, van, aki szórakoztatónak, van, aki unalmasnak találja filmjeimet. Nem tudok objektívan megítélni egy filmet és kiválasztani a legjobbat, ezért nem versenyeztetek. De örülök, hogy itt lehetek Cannes-ban és kiváló légkörben mutathatom be a filmemet” – nyilatkozta a La Repubblicának...
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.