KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: JÁMBORANDRÁS
2016.05.05.
Az elmúlt hónapok korrupciós ügyei, harácsai, pökhendiségei után a Fidesz-szavazókban kétség maradhatott, tényleg mindent el akarnak lopni a Fidesz politikusai? Nem lehet, hogy Matolcsy csak véletlenül tolta ki azt a 260 milliárdot a haveroknak az MNB alapítványain keresztül? Tényleg Orbán Viktor 600 milliós felcsúti kisvasútjára kell pénzt költeni? Szerencsére a Fidesz a költségvetési salátatörvénybe bújtatott javaslatával most mindenkit megnyugtathat.
Igen, a fideszes srácok mindent el akarnak lopni.
A módosító javaslat ugyanis lényegében titkossá tenné az állami és önkormányzati cégek költését. Igen, azoknak a cégeknek a költését, amelyek csodálatos pályázatain keresztül folyik el a közpénzek nagy része. Az új javaslat szerint ha akárcsak közvetetten is bármilyen kis hátrány érné a köztulajdonban álló gazdasági társaságot egy adat nyilvánosságra kerülése esetén, akkor már jogszerűen tagadhatja meg az adatigénylés teljesítését.
De akkor is eltitkolhatja a működésére vonatkozó adatokat az állami vagy önkormányzati cég, ha a nyilvánosságra hozatal közvetve a társaság piaci érdekeit veszélyeztetné.
Nem kell jogásznak lenni, hogy egyértelmű legyen, ezt a törvényt azért hozták, hogy könnyebb legyen eltitkolni a közcégek költéseit. Mert a törvény szükségességének másik lehetséges oka az lenne, ha óriási veszteségek értek volna ilyen cégeket, mert nyilvánosságra kerültek a szerződéseik. De hát ilyen ügyről nem tudunk, pedig ha lenne, akkor biztos ezzel lenne tele a Fidesz-média.
Így marad a másik olvasat, hogy el akarják titkolni ezeknek a közpénzből működő cégeknek a költéseit. Méghozzá azért, mert olyan dolgokra akarnak költeni, amit nem szeretnének az állampolgárok orrára kötni, például a haverokra, a klientúraépítésre...
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.