2016. május 4., szerda

LASSAN FÉLIDŐS VAGYOK, DE EGY DEKÁT SEM HÍZTAM MÉG

BEZZEGANYA
Szerző: Zizik
2016.05.04.



Most kezdem érezni, hogy átértem a második trimeszterbe, kezd az erőm visszatérni, az állandóan csinálni akarok valamit érzése is elöntött. Igazán itt volt már az ideje! Most van annyi erő bennem, hogy újra elkezdjek tornázni, persze csak valami lájtosat, otthon elvégezhető terhestornát. Át kell válogatnom a babaruhákat is, amik ott figyelnek fenn a padláson, szépen bevákuumzacskózva. Ugyanis ketteske bizony fiú lesz. Elég nagy spoiler lett volna az előző héten, ha ezt is leírom, és valamiről ezen a héten is kell írnom, nem igaz? Szóval, hogy fiú, még én is láttam az ultrahangon, eléggé nem eltéveszthető volt a dolog. A legtöbb babaruhánk, ami van, uniszex, pont azért, mert terveztünk másodikat. A nagyobb ruhák viszont már lányosak, a mostaniak meg rózsaszínben pompáznak „mert a lányok azt szeretik” a kislányom szavajárásával élve. Remélem, az elrakott mini (42-50-es méretű) rugikra és társaira nem lesz szükségünk, de ha mégis, akkor legalább az is van, nem kell értük felhajtani majd a fél tartományt. A többit pedig megpróbálom eladni bababörzén (szeptemberben úgyis lesz itt nálunk), a befolyt összegből pedig fiús ruhákat fogok venni, naná.


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.