2016. május 7., szombat

KÖVÉR SZEREPE LENNE AZ UDVARI BOLONDÉ

24.HU - POSZT ITT
Szerző: Karafiáth Orsolya
2016.05.07.

Új fejezethez érkezett a net szerepéről való „konzultáció” hazánkban, és most épp ott tartunk, hogy a doktor úr lecsukatná az internetet, biztos, ami biztos. A demokrácia védelmében. Nagy kérdés persze, vajon hogyan definiálja Kövér, hogy mi is az a demokrácia?
Ám nehogy azt gondoljuk, hogy a semmiből jött ez az elgondolás, még ha maga az idézhető szöveg véletlenül is került elő. Hála gondolom annak az átkozott internetnek. Már nem lehet csak úgy sutyiban nyilatkozgatni, mindennek nyoma marad. Meg is értem a rettegést! Ott, ahol állítólag (szigorúan pletyka) bizonyos kormányzati körökben az e-mail is viszonylag idegen,  – mert bár rajta tartják a kezüket a kor ütőerén, de ez elkerülte a figyelmüket – ott valóban rémületesnek tűnik ennek a fura, a világot behálózó valaminek a léte. Ahol nem csak az található meg idegbajos primitívséggel, tőmondatokban lefektetve, amit ők sulykolni akarnak.
Most akkor milyen a net? Jó, vagy halálosan veszélyes? Mit gondoljon erről a nép egyszerű gyermeke? Ami a netadó elleni tüntetés után történt, minimum tanulságos, érdemes tényleg visszalapozni, és áttekinteni a látványos visszakozást, ami tűzoltásban és szétkenésben nyilvánult meg, természetesen azóta is hatástanulmányok, elemzések nélkül – ahogy mifelénk az ilyesmit elő szokták készíteni. Egy pillanatig nem gondolták, hogy meg kellene itt beszélni bármit, a végjátékból semmi értelmes dolog nem született.
Persze azt nem tehették ki a szokott kék-fehérben, hogy beszoptuk, így hát Deutsch kezébe helyezték a konzultáció ügyét, és abból az lett, ami. Ő sok mindenhez ért, igazi nemzeti modern polihisztor.
A tüntetés után összekotorta az összes mindent, amit az elméjében talált, és ez a Twitteren jeleskedő, erős online jelenléttel bíró szaktekintély nyolc hónap és 13 millió forint segítségével kiderítette, hogy a magyar gyors és ingyenes netet óhajt. Aztán összehozott pár plakátot. Kis plakátozgatás sosem árt, gondolhatta, mint gondolták oly sokszor a közelmúltban.

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.