Szerző: DIÓSZEGIHORVÁTHNÓRA
2016.05.10.
Hát tessék, megszólalt végre a kormány is a Kiss László-ügyben, most először, amióta kirobbant a botrány. Hogy a gyengébbek is értsék, Kósa Lajos focis hasonlattal magyarázta a magyarázhatatlant. És szokás szerint minden szavával ártott.
Kósa Lajos, mint a Fidesz frakcióvezetője állt a kamerák elé, miután a Demokratikus Koalíció lépéskényszerbe hozta a kormánypártot. A DK ugyanis már tegnap bejelentette, hogy parlamenti vizsgálóbizottságot állítanának fel a versenysportban tapasztalható bántalmazások és szexuális bűncselekmények kivizsgálására. Kósa Lajos ezt képtelenségnek nevezte, illetve azzal érvelt: „a versenysportokra más szabályok vonatkoznak”.
Mi is a baj Kósa szavaival? Leginkább az, hogy rettenetesen elkéstek. Az országot kormányzó pártnak ugyanis, akkor amikor milliárdos TAO-pénzekkel tömnek ki látványsportokat egy ilyen szintű sportot érintő botrány idején, nem szabad hetekig némán lapulnia a fűben. Főleg, ha eme látványsport egyik legfontosabb alakja kerül a botrány középpontjába. Nők ellen elkövetett erőszakról beszélünk – nincs egy szava sem a kormánynak? Hogy lehetséges ez?
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.