ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerző: Becker András
2016.05.28.
A hozzátartozók persze nem unják meg ezredszer is végiggondolni, hol volt az a pont a 68 éves M. Ákos történetében, ahol másképp kellett volna dönteni. Egy biztos: a férfi állapota egy jól sikerült szívműtét után három héttel hirtelen romlani kezdett, a szanatóriumból vissza kellett szállítani a kórházba; nem sokkal később újra az intenzív osztályra került, majd elkülönítették, és egy napon a szobája ajtaján a felesége egy A/4-es lapra írva számára ismeretlen négy betűs szót olvasott: MRSA
Utólag elemezve az esélyeket a hozzátartozók szerint M. Ákos eleve komoly hátránnyal indult: a kora miatt a kevésbé esélyes betegek közé tartozott – az idősek tüneteit az orvosok egy része hajlamos bagatellizálni, mondván, a korral jár -, másrészt két évvel ezelőtt viszonylag súlyos stroke-on esett át. Igaz, ennek csak egyetlen maradványtünete volt, a beszéd nehezítettsége. Az már a stroke előtt is egyértelmű volt, hogy a férfinak szívproblémái vannak, de a tényleges kivizsgálást a kezelőorvosai egyre halogatták.
2015 márciusában aztán az egyik nagy budapesti kórház kardiológiai osztályán végrehajtott katéteres vizsgálat után egyértelművé vált, hogy szívbillentyű-beültetésre van szükség. M-et azzal bocsájtották el a rendelésről, hogy telefonáljon a jövő héten, akkor egyeztetik vele a műtéti időpontot, és ne aggódjanak, jó a fizikai állapota, a műtét nem jelent átlagon felüli kockázatot.
De M-ék kísérletei hónapokig sikertelenek voltak. Hiába telefonáltak hetente a kórház szívsebészeti osztályára, a sebész, akit a férfi kardiológusa javasolt, sosem tudott időpontot adni. Végül négy hónap várakozás után, augusztus 8-án került sor a beavatkozásra, M. új szívbillentyűt kapott. A műtét kitűnően sikerült, olyannyira, hogy – feltehetően a keringés javulása miatt – M. beszéde is javulni kezdett. Minden a legjobban alakult, M. és felesége már arra készültek, hogy hamarosan a füredi MÁV-szanatóriumba mehetnek, rehabilitációra. A férfit két nap múlva el is bocsájtották az intenzívről, a kezelése a sebészeti osztályon folytatódott...
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.